(Ézs 43:1/b és Ézs 49:16/a)
Uram, nem tudhatom, hogy Néked
hány embert bír el hatalmas kezed.
Csak... itt érezlek mindennapjaimban,
mert belém férkőztél; s el nem eresztelek!
Azt sem értem, hogy előrelátásodban
hol voltam én, mint egyetlenegy,
akiért képes voltál messze menni,
és megkerestél. Köszönöm Neked!
Azt sem értem, hogy kincseidnek egy részét
miért rám bíztad, hogy míveljem azt,
hisz annyi annyi szent ember él e földön,
aki inkább megérdemli. Alkalmasabb; -
s belém rejtetted, mint kopott agyagedénybe...
ezt sose értem, hát... jó Uram, megérte?
hogy felszínre kerülve, megmosva, legyek már
földünk kusza útjai szélén egy szentjánosbogár...!
Fel nem foghatom még mindig szűk agyammal,
hogy vádlóim igazságának ellenére mint marasztalt
életem porába írásod örök nagysága,
s nem hagytál megkövezni kárhozásra.
Uram, nem tudhatom, hogy Néked
hány embert bír el hatalmas kezed.
Ám esdve kérlek, ha tenyeredbe véstél,
sose töröld ki onnan nevemet!
... - sose töröld ki onnan
nevemet!