SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Királyok 17:5-6; Zsoltárok 24:1;

Ézsaiás 6:1-8; Jónás 1–4; Náhum 1:1; Jakab 1:27

„Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem” (Ézs 6:8, ÚRK)!

Nem mindenki volt olyan elkötelezett, mint Ábrahám. Vegyük például Jónás esetét (lásd Jónás 1–4. fejezet). Isten arra szólította, hogy kiáltson Ninive, Asszíria fővárosa ellen, ami a mai Irak területén feküdt, mintegy 900 kilométerre Jeruzsálemtől. Úgy egyhavi út lehetett ez akkoriban. Jónás nemcsak megtagadta, hogy oda menjen, hanem pont ellenkező irányba indult. Ahogy megérkezett Joppéba, felszállt egy Tarsisba tartó hajóra. Ez a város a mai Spanyolország déli részén volt található. A mintegy 3 200 km-es út legalább egy hónapot vett volna igénybe, az időjárástól függően. Mivel nem akart összetűzésbe keveredni Asszíria királyával, azt a hónapot, ami az odavezető út lett volna, arra használta, hogy távol kerüljön Ninivétől. Mégis miért tett ilyet az Isten embere? A niniveiek javíthatatlanul rossz emberek hírében álltak, népüket gonoszságáról és kegyetlenségéről ismerték, hadakoztak már Izrael és Júda ellen. Mégis arra hívja el Jónást Isten, hogy menjen oda és kiáltson Ninive égbekiáltó gonoszsága ellen (Jón 1:2).

Az itt található szövegek hasonlóak ahhoz, ahogy Isten fogalmaz, amikor 1Móz 18:20-21 verseiben Ábrahámmal beszél Sodomáról és Gomoráról. Amint azonban látni fogjuk, Jónás nem Ábrahám.

Mit tanulhatunk Jónás viselkedéséből azzal kapcsolatban, ahogy mi keresünk kifogásokat, ha nem végezzük a küldetésünket?