TELJES SZÍVEDBŐL

5Móz 30:1-10 szakaszából kiviláglik Isten kegyelme és jósága a visszaesők és bűnösök iránt, akik az Úr korábbi, különleges áldásai ellenére is elfordultak tőle: „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk” (5Móz 4:7)? Mindannak ellenére, amit Isten értük tett, még ha nem is volt valódi mentségük a bűnükre, amivel igazolhatták volna, vétkeztek (mással is előfordult már?). És még akkor is mi történt?

Figyeljük meg 5Móz 30:1-10 szakaszában, hogy mi minden tartozott hozzá a megtérésükhöz, az Istenhez való visszatérésükhöz! Mit kért tőlük az Úr? Mi a tanulság ebből az igazi megtérés teljes körére nézve?

Végül meg kellett hozniuk a döntést, hogy visszatérnek hozzá és engedelmeskednek neki teljes szívükből. A valódi kérdés a szívük állapota, mert ha az Isten szerint való volt, akkor abból helyes tettek következtek, vagyis engedelmesek voltak. Ezért kapták a nagyszerű ígéretet, hogy ha „visszatérnek” az Úrhoz, őszintén hozzá fordulnak, akkor Ő cselekedni fog bennük, „körülmetéli” a szívüket. Meg kell hozniuk a döntést a fogságban, hogy visszatérnek Istenhez, Ő pedig visszavezeti őket önmagához és a földjükre, majd ott meg is áldja őket. Az áldás részeként még inkább visszafordítja az ő szívüket és az utódaikét is. Azt akarja, hogy „szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj” (5Móz 30:6).

Végül, Isten késztetésére válaszul (lásd ApCsel 5:31) igazán meg kell térniük a bűneikből. Más történelmi helyzettel kapcsolatban ezt írta Ellen White: „A nép siránkozott azért, mert bűnei szenvedést hoztak reá, s nem azért, mert Istent meggyalázták szent törvényének áthágásával. A bűnbánat több, mint a bűn miatti szomorkodás. Határozott elfordulást jelent a bűntől” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 519. o.). Ezzel az igazsággal találkozunk 5Móz 30:1-10 szakaszában.

Mi a különbség a bűn következménye miatti szomorúság (amit bárki érezhet) és a bűn miatti szomorúság között? Miért olyan fontos különbséget tenni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: