AZ ÚJ JERUZSÁLEM

A Biblia leírása szerint Ábrám hittel tekintett az új Jeruzsálemre. „Mert várta azt az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten” (Zsid 11:10, ÚRK). Az új Jeruzsálem Isten mesterműve, amit azoknak épít, akik szeretik Őt és megtartják parancsolatait. Az a város lesz a gyermekei mennyei otthona a millennium alatt, majd pedig az örökkévalóságon át a földön. Jó hír azoknak, akik nem szeretnek csomagolni vagy költözni! Az Úr mindenről gondoskodni fog. János elmondta, hogy látta a várost. „És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel 21:2, ÚRK).

Olvassuk el Jelenések 21. fejezetét! Mi mindent ígért meg itt Isten?

Annyi mindenről van itt szó, amit a bűn által megrontott elménkkel szinte fel sem tudunk fogni, hiszen az csak a bűntől eltorzított világot ismeri. Amit viszont megértünk, az tele van reménységgel.

Először is, Jézus velünk együtt fog lakni az új világban, ahogyan a bűnbe süllyedt földön is itt élt testet öltése idején. Micsoda előjog lehetett mindazoknak, akik közelről és szemtől szemben láthatták Őt! Megint meglesz erre a lehetőség, csak akkor már a bűn torzító fátyla nélkül.

Azután hogyan érthetjük meg a Biblia egyik legnagyszerűbb ígéretét mi, akik most kizárólag könnyeket, bánatot, sírást és fájdalmat ismerünk? „…és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4, ÚRK). Az „elsők elmúltak” – mindaz, aminek már eleve nem is lett volna itt helye.

Isten trónjától ered az élet tiszta folyója, aminek két partján áll az élet fája. Ott áll Isten trónja, „és látják az ő arcát” (Jel 22:4, ÚRK). A megváltottak olyan közel élhetnek az Úrhoz, hogy azt most igazából el sem tudjuk képzelni.

Olvassuk el Jel 21:8 versét, ami azoknak a sorsáról szól, akikre a második halál vár! Az itt feljegyzett bűnök közül melyiket nem bocsáthatja meg Jézus? Miért vesznek el mégis ezek az emberek, míg mások megmenekülnek, holott ugyanazt követték el? Mi a legfőbb különbség e két csoport között?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: