A HŰSÉG JUTALMA

Olvassuk el Zsid 11:6 versét! Mit jelentsen ez a vers a számunkra? Hogyan válaszoljunk az üzenetére? Lásd még Ézs 40:10, 62:11 és Jel 22:12 verseit is! Mit tanítanak ezek a részek?

Isten különleges jutalmat ad hűséges gyermekeinek, amit – mint számos más lelki dolgot – nehéz a véges értelmünkkel felfogni. „Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 575. o.).

Jézus a következő szavakkal fejezte be a boldogmondásokat – amivel kezdte a hegyi beszédet: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak” (Mt 5:11-12). A zsidókhoz írt levél 11. fejezete felsorolja a hithősöket, majd a következő fejezet elején az író elmagyarázza, hogy miért vállalta Jézus a kereszthalált.

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2).

A hűségért kapott jutalom nem egyenértékű a cselekedetek általi megváltással. Ki az közülünk, vagy akár a Biblia szereplői közül, aki annyi jót tett, hogy érdemet szerzett volna Isten előtt? Természetesen senki. Éppen ez a kereszt lényege. Ha a tetteinkkel megmenthetnénk magunkat, Jézusnak nem kellett volna a keresztre mennie. Kegyelemből kell kapnunk az üdvösséget. „Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet” (Róm 11:6). A jutalom pusztán annak a következménye, amit Isten értünk és bennünk tett.

Hogyan értsük a kegyelem általi üdvösség és a munkáért kapott jutalom közti különbségét? Beszélgessünk erről szombaton az osztályban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: