A BOLOND GAZDAG

Olvassuk el Lk 12:16-21 szakaszát! Milyen időszerű üzenetet találunk itt? Mi miatt feddte meg az Úr a bolond embert? Mit árul ez el nekünk a javakhoz való viszonyunkról?

Azt is mondhatnánk, hogy Jézus példázata arról szólt, mit ne tegyünk nyugdíjaskorban, bár az üzenete ennél még tágabb. Tehát ha valaki azért hagyja abba a munkát, hogy csak önmagára költse az összegyűlt vagyonát, akkor vigyázzon és vegye a szívére ezt a történetet! Nem az a baj, ha az ember keményen dolgozik vagy meggazdagszik és az idő múlásával még gazdagabb lesz. A hozzáállás a probléma. A példázatbeli férfi szavai mutatják, mi az igazi gond: „tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél” (Lk 12:19)!

„Ennek az embernek nem voltak a pusztulásnak kitett állatokénál magasabb rendű céljai. Úgy élt, mintha nem volna Isten, sem menny, sem örök élet. Mintha mindaz, ami nála volt, a sajátja lett volna, és nem tartozna semmivel sem Istennek, sem embernek” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 172. o.).

A bolond gazdag példáját követi, aki ebben az életszakaszban csakis magára gondol és figyelmen kívül hagyja mások szükségleteit, illetve Isten ügyét. Jézus példázatában nem látjuk jelét annak, hogy a gazdag ember lusta vagy becstelen lett volna. A baj azzal volt, ahogyan elköltötte azt, amit Isten rábízott. Mivel nem tudjuk, mikor fogunk meghalni, mindig álljunk készen az Úr akaratát cselekedni, ahelyett, hogy önző módon élnénk.

A Biblia azt az általános képet festi, hogy amíg csak képes rá az ember, addig dolgozik és tevékeny marad. Sőt, érdekes felfigyelnünk arra, hogy sokak szerint Dániel és Jelenések nagy prófétai könyveinek írói mindketten a nyolcvanas éveikben jártak, amikor befejezték a munkájukat. Történt ez abban a korban, amikor az átlagéletkor ötven év körül volt. Ellen G. White a hetvenedik életéve után írta néhány legismertebb és legkedveltebb könyvét, például a Jézus életét. Az idős kornak nem kell feltétlenül azt jelentenie, hogy már nem vagyunk tevékenyek. Igyekezzünk annyi jót tenni, amennyit csak az egészségünk enged! Jézus azt tanácsolja a második eljövetelét váróknak, hogy ne csak figyeljenek, hanem továbbra is dolgozzanak (Mt 24:44-46).

Hogyan kerülhetjük el életkortól és anyagi helyzettől függetlenül, hogy beleessünk abba a csapdába, mint a példázatbeli ember? Tegyük fel magunknak a kérdést: „Miért élek?”


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: