GONDOLJUNK JÓBRA!

Olvassuk el Jób 1:8 versét! Isten hogyan jellemezte Jóbot?

Nem kis dolog, hogy maga Isten illette Jóbot a „feddhetetlen” és „igaz” jelzőkkel (Jób 1:8)! Ráadásul olyannyira feddhetetlen és igaz ember volt, hogy ez akkoriban páratlannak számított az egész földön. Még egyszer, ezt szó szerint Isten mondta róla!

Ráadásul azután is elismételte az Úr, amit korábban mondott Jóbról – hogy nincs hozzá hasonló a földön feddhetetlenségben, igazságban és így tovább –, miután a férfi az egyik csapást szenvedte el a másik után. Isten azonban ekkor még egy dolgot hozzátett: Jób továbbra is olyan maradt, mint amilyen volt, „noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt” (Jób 2:3).

Nagyszerű bepillantást nyújt Jób tökéletességébe és igazságába az, hogy nem engedte el az Urat mindannak ellenére sem, ami történt, pedig még a szerencsétlen sorsú felesége is uszította: „Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg” (Jób 2:9, ÚRK)! A könyv fényt vet Jób életének egy másik oldalára is, arra, ami még a tragédia bekövetkezte előtt volt.

Olvassuk el Jób 29:12-16 szakaszát! Mit látunk itt, ami további betekintést enged Jób jellemébe?

Talán érdemes felfigyelni Jóbnak ezekre a szavaira: „az ismeretlen ember ügyét is megfontoltam” (Jób 29:16, ÚRK). Más szóval, nem várta meg, míg például egy rongyokba öltözött koldus hozzá fordul alamizsnáért, inkább aktívan kereste, mire lehet a másiknak szüksége, majd aszerint cselekedett.

Ellen G. White ezt tanácsolta: „Ne várjunk arra, hogy ők [a szegények] hívják fel a figyelmünket a szükségleteikre! Cselekedjünk úgy, mint Jób! Kikutatta azt, amit nem tudott. Járjunk körbe és tudjuk meg, mire van szükség és hogyan lehet azt a legjobban biztosítani” (Testimonies for the Church. 5. köt. 151. o.)! Jób pénzkezelése és Isten erőforrásai feletti sáfárkodása túlmutat azon, amit az Úr mai gyermekeinek nagy része gyakorol.

Olvassuk el Ézs 58:6-8 verseit! Hogyan alkalmazhatjuk magunkra ezeket az ősi szavakat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: