MENNYIT ADAKOZZUNK?

Olvassuk el 5Móz 16:17 versét! A százalék helyett milyen feltételt határoz meg Isten az adakozásunk alapjaként?

Az adományainkkal elismerjük és kifejezzük a hálánkat Istennek, hogy olyan bőséges ajándékokat adott nekünk az élet, a megváltás, a fenntartásunk terén és mindenféle módon állandóan megáld bennünket. Tehát ahogyan azt a fenti igeszakaszban is jeleztük, az adományaink mértéke attól függ, amivel Isten megáldott bennünket. „És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle” (Lk 12:48).

Olvassuk el Zsolt 116:12-14 szakaszát! Hogyan válaszoljunk a 12. versben feltett kérdésre? Hogyan illik bele a válaszba a pénz?

Hogyan fizethetnénk meg mindent valaha is Istennek az összes áldásáért? Az egyszerű válasz az, hogy sosem lennénk rá képesek. A legtöbb, amit tehetünk, hogy bőkezűek vagyunk Isten ügye és az embertársaink megsegítése érdekében. Amikor Jézus misszióútra küldte a tanítványait, azt mondta nekik: „Ingyen vettétek, ingyen adjátok” (Mt 10:8). Az adományaink hozzájárulnak a krisztusi jellem kialakításához. Az önzésünk szeretetté változik. Úgy kell törődnünk másokkal és Isten ügyével, ahogy azt Krisztus tette!

Mindig gondoljunk erre: „úgy szerette Isten e világot, hogy… adta” (lásd Jn 3:16). Ezzel ellentétben – olyan biztosan, mint ahogy a nappal követi az éjszakát – minél többet gyűjtünk magunknak, annál önzőbbek leszünk és annál rosszabbul is érezzük magunkat.

Mi dönthetjük el, hogy mennyit adunk és kinek, de keresztényi kötelességünk adakozni az Úrnak, és ennek vannak lelki, valamint erkölcsi következményei is. Kárt okozunk magunknak lelkileg, ha ezt elhanyagoljuk, talán többet, mint észrevesszük.

Mit árul el az adományunk és az adakozási kedvünk az Istennel való kapcsolatunkról?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: