Isten velünk kötött szövetségei

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETITANULMÁNYUNK: 5Mózes 28:1-14; Példabeszédek 3:1-10;

Malakiás 3:7-11; Máté 6:25-33; 10:22; János 6:29

„Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, amelyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened. És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára” (5Móz 28:1-2).

Bámulatos, hogy az Úr szerződéseket (avagy szövetségeket) kötött velünk. A legtöbb kétoldalú, ami azt jelenti, hogy mindkét félnek (Istennek és az embereknek) is van szerepe benne. A kétoldalú szövetségre példa az, hogy „Ha ezt teszed, akkor én azt fogom tenni.” Vagy „Én megteszem ezt, ha te megteszed azt.”

Az egyoldalú szövetség ritkább. „Ezt megteszem attól függetlenül, hogy te így jársz-e el, vagy sem.” Az Úr kötött néhány egyoldalú szövetséget az emberiséggel. Például: „mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Mt 5:45, RÚF). Bármit teszünk vagy nem teszünk, számíthatunk arra, hogy Isten napsütést és esőt ad. Az özönvíz után megígérte az embereknek, sőt „minden mezei vadnak” is, hogy nem lesz többé olyan özönvíz, ami elborítaná a földet (lásd 1Móz 9:9-16), függetlenül attól, mi mit teszünk. Azt is megígérte: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8:22, RÚF). Az évszakok jönnek és mennek, függetlenül attól, mit teszünk.

Ezen a héten néhány igen jelentős kétoldalú szövetséget vizsgálunk meg Isten és a gyermekei között. Imádkozzunk, hogy az Úr kegyelméből a szerződés ránk vonatkozó része szerint járhassunk el!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: