Ami tudható a halálról és a reménységről

Isten azért teremtette az embert, hogy szeretetkapcsolatban éljen vele, élvezze az örökkévalóságot a teremtett világban. A viszonyt azonban megrontotta, hogy a mennyben titokzatos módon megjelent a bűn (Ézs 14:12-15; Ez 28:12-19; Jel 12:7-12). Ezek után történt Ádám és Éva bűnbeesése (1Móz 3:1-19; Róm 5:12). Tragikus módon a halál nemcsak az emberiségre borult rá, hanem minden életre, és ma megmutatkozik a fákról lehulló levelekben, a vázánkban elhervadó virágokban, ártatlan házi kedvenceink fájdalmas halálában és abban is, hogy szeretteinket elragadja tőlünk brutális módon. Világunk szenvedéssel és le nem törölt könnyekkel teli.

Jobb világot keresve emberek különféle „paradicsomokat” festettek maguknak, ahol élni szeretnének. 1933-ban például megjelent James Hilton Elveszett horizont című regénye, amit néhány évvel később megfilmesítettek, a magyar címe A Kék Hold völgye lett. A film arról szól, hogy egy repülő üzemanyaga elfogy, így a gép lezuhan a Himalája hófödte hegycsúcsai között. A balesetben meghal a pilóta, de a néhány túlélőt tibetiek egy csoportja kimenti a roncsok közül és Shangri-La paradicsomi szépségű völgyébe kíséri, ahol a külvilágtól elszigetelten élő közösség szeretetben és bölcsességben fejlődik, tartós harmónia és öröm légkörében, majdhogynem halhatatlanságban. Ez természetesen csak fikció.

Halandókként szükségünk van megerősítésre a jelenben és reményre a jövőre nézve. Emil Brunner, svájci teológus helyesen állapította meg: „Ami a tüdőnek az oxigén, azt jelenti az emberi életben a remény. Oxigén nélkül fulladásos halál áll be, reménység nélkül pedig szorultságában az ember nem kap levegőt, jön a kétségbeesés, az intellektuális és lelki erőket megbénítja az élet értelmetlenségének és céltalanságának érzése. Amint az ember szervezetének sorsa függ az oxigénellátástól, úgy függ az emberiség a reménységtől” (Emil Brunner: Eternal Hope. London, 1954, Lutterworth Press, 7. o.). Valóban a bibliai remény tart meg bennünket, miközben az örökkévalóság felé haladva szembesülünk egzisztenciális válsághelyzeteinkkel.

Az Elveszett horizont Shangri-La völgyével ellentétben a mi reménységünk az örök életről „nem mesterkélt meséket” (2Pt 1:16) követ, hanem Isten megbízható ígéretén alapszik. Tökéletes világot várunk, ahol nem lesz több könny, fájdalom és halál (Jel 21:1-5). Ez a nagyszerű ígéret ösztönözte az apostoli egyházat, évszázadokon át keresztények hosszú sora ezt tartotta, ez táplálta bennük a reményt. Ugyanez az ígéret ad értelmet és célt ma is az életünknek, mit sem veszítve erejéből. Így bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Arról biztosít bennünket, hogy Krisztusban meghalt szeretteink végül majd feltámadnak a halálból örök életre.

Ez a tanulmány a jó és a rossz közötti nagy küzdelem kérdését taglalja, méghozzá két fő téma nézőpontjából. Az egyik a bűn és a halál keletkezése, illetve folyamatos támadása. A másik téma Isten állhatatos munkája, amivel megoldja ezeket a problémákat és visszaállítja a világot eredeti, tökéletes állapotába. Külön hangsúlyt kap a halandó emberi természet is, illetve az, hogy majd a feltámadás vezet el a halhatatlansághoz. Valóban nem kell félnünk a haláltól, mert Krisztus meghalt értünk és legyőzte hatalmát. Biztosít bennünket: „nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel 1:18).

Ebben a negyedévben a halál fájdalmas témájával foglalkozunk – csakhogy a Jézus által felkínált reménység lencséin át.

Alberto R. Timm, PhD. (Andrews Egyetem) az Ellen G. White Intézet igazgatóhelyettese, a Bibliai Kutató Intézet Bizottságának (BRICOM), valamint a Földtani Kutató Intézet Bizottságának (GRICOM) tagja. Korábban a Latin-amerikai Adventista Teológiai Szeminárium (LATS) elnöke volt.

Clifford R. Goldstein

szerkesztő

Néhány megjegyzés a magyar kiadáshoz

Tanulmányunkban a bibliai idézeteket többnyire a Károli-féle fordításban közöljük. Más idézeteknél zárójelben olvasható a forrás megjelölése. Számos idézet, valamint a bibliai könyvek neve és rövidítése az újonnan revideált Károli-Biblia (rövidítve: ÚRK, Budapest, 2019, Veritas Kiadó) szerint szerepel. Szintén gyakran idézünk még a Magyar Bibliatársulat 2014-ben kiadott, revideált új fordításából (rövidítve: RÚF). Ha az idézetben egy, az oldalon már ismertetett műre hivatkozunk, akkor használjuk az i. m. (idézett mű) rövidítést.

Érdemes ellátogatni a Bibliatanulmányok internetes oldalára: www.bibliatanulmanyok.hu. A web-oldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White-idézeteket, a hanganyagot, valamint a hetenkénti videobeszélgetéseket és a Misszió DVD-t. Az oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető.

Az érdeklődőket várjuk a Facebook Bibliatanulmányok csoportjában az alábbi címen: https://www.facebook.com/groups/bibliatanulmanyok/.

Az adott heti bibliatanulmánnyal kapcsolatos beszélgetés megtekinthető a PAX Tv adásában csütörtökönként 17.00 órai kezdettel, valamint a Bibliatanulmányok honlapján, illetve kérhető e-mailben, videoüzenetként.

Továbbra is szeretettel ajánlom a Tanítói mellékletet és a White-idézetek gyűjteményét, mindkettő külön kiadványként is beszerezhető.

Zarkáné Teremy Krisztina

a magyar változat szerkesztője

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: