Vannak, akik az egész mennyet Isten templomának tartják. A jelenések könyve viszont egy konkrét szentélyt/templomot említ az Új Jeruzsálemben, ahol Isten trónja és az üvegtenger van (Jel 4:2-6; 7:9-15; 15:5-8). Ott fogja örökké imádni Istent a szentek – minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből való emberek – nagy sokasága (Jel 7:9-17).

Hasonlítsuk össze Jel 7:9-15 és 21:3, 22 verseit! Hogyan lehet összhangba hozni a megváltottak nagy sokaságáról szóló leírást azokról, akik „éjjel és nappal” szolgálnak Istennek „az ő templomában” (Jel 7:15) azzal, hogy János nem látott „templomot” az Új Jeruzsálemben (Jel 21:22)?

A mennyei seregek mindig is a mennyei szentélyben/templomban imádták Istent. A bűn megjelenése után azonban Isten az üdvösséget is onnan ajánlotta fel az emberiségnek. „Miután lezárul a bűn problémája, a mennyei szentély ismét visszakerül eredeti funkciójába. A jelenések könyvének írója, János beszámol arról Jel 21:22 versében, hogy a városban már nem látott templomot, mert a Mindenható Úr Isten és a Bárány annak temploma. Vajon azt jelentené ez, hogy az Úrnak nem lesz többé háza, ahol a teremtményei összejöhetnek és közösségben lehetnek vele? Egyáltalán nem ezt jelenti” (Richard M. Davidson: „The Sanctuary: ťTo Behold the Beauty of the LordŤ című írása, Arthur Stele, szerk.: The Word: Searching, Living, Teaching. 1. köt. Silver Spring, MD, 2015, Biblical Research Institute, 31. o.).

A jelenések könyve külön figyelmet fordít arra, akit imádnak, de az imádóira is. A mennyei imádat Istenre és a Bárányra irányul (Jel 5:13; 7:10). Mint mindig, Krisztus áll az istentisztelet középpontjában, ahogyan ennek lennie is kell.

Azok imádják Istent, „akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (Jel 7:14), mint élő tanúi Isten megváltó és átformáló erejének. Énekkel dicsőítik Őt azért, amilyen és amit értünk tett.

Jel 21:3 versében ez áll: „Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” Számos más szakasz visszhangzik ebben a versben (Jer 32:38; Ez 37:27; Zak 8:8; Zsid 8:10). Mit jelent nekünk itt és most, hogy Isten lesz az Istenünk, mi pedig az Ő népe leszünk? Hogyan látszódhat meg rajtunk most ez a nagyszerű igazság?