HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYEK

A „halálközeli élmények” a legelterjedtebb mai érvek közé tartoznak, amelyekkel „bizonyítani” próbálják a lélek természetes halhatatlanságát. Raymond A. Moody, Jr. közzétette öt évig tartó kutatásának eredményeit, amelynek során száznál is több ember esetét vizsgálta, akiket „klinikailag halottnak” nyilvánítottak, de azután újraélesztettek. Ezek az emberek állították, hogy mielőtt visszatértek az életbe, láttak egy szeretetteljes, fényességes lényt. Ezt „izgalmas bizonyítéknak” tekintik arra, hogy „az ember lelke életben marad a halál után” (hátsó borító). Az évek során sok hasonló könyvet kiadtak, amelyek ugyanezt a gondolatot erősítik (lásd 2. tanulmány).

Olvassuk el a feltámadásról szóló történeteket 1Kir 17:22-24, 2Kir 4:34-37, Mk 5:41-43, Lk 7:14-17 és Jn 11:40-44 verseiben! Az ezekben szereplő feltámadott emberek közül hányan mondtak olyasmit, hogy haláluk után öntudatuknál voltak? Miért fontos ez a válasz?

A kutatásban említett esetek mindegyikében szereplőket klinikailag halottnak nyilvánították, de valójában nem voltak azok, szemben Lázárral, aki négy napig halott volt, a teste is oszlásnak indult (Jn 11:39). Sem Lázár, sem a bibliai időkben feltámasztott más halott nem említett túlvilági élményt, sem a Paradicsomból, sem a purgatóriumból, sem a pokolból. Ez valóban olyan érv, amit a hallgatás bizonyít, és teljesen megegyezik a holtak öntudatlan állapotának bibliai tanításával! Viszont mi a helyzet a ma gyakran részletesen elbeszélt „halálközeli” élményekkel? Amennyiben elfogadjuk a halottak öntudatlan állapotának bibliai tanítását (Jób 3:11-13; Zsolt 115:17; 146:4; Préd 9:12), akkor két fő lehetőségünk marad: a halálközeli élmény vagy szélsőséges körülmények között kialakuló, természetes pszichokémiai hallucináció, vagy természetfeletti, sátáni megtévesztés (2Kor 11:14). Valóban a sátáni megtévesztés lehet a magyarázat, főleg azért, mert bizonyos esetekben az emberek arról számoltak be, hogy beszéltek meghalt rokonaikkal. Persze lehet a két tényező kombinációja is. Mivel annyira elterjedt és sokak számára roppant meggyőző ez a csalás, alapvetően fontos, hogy szilárdan ragaszkodjunk Isten Igéjének tanításához, bármit is tapasztaljunk mi magunk vagy mások, ami ellentétes a Biblia tanításával!

Kifejezetten érdekes, hogy mostanában a halálközeli élményeket mennyire elismeri a „tudomány”. Ezek szerint miért kell óvatosnak lennünk még olyasmivel is, amit állítólag „bizonyít” a tudomány?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: