TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „József sírboltjában” c. fejezet, 677-687. o.; „Feltámadott az Úr” c. fejezet, 688-694. o.; „Mit sírsz?” c. fejezet, 695-700. o.; „Útban Emmaus felé a feltámadottal” c. fejezet, 701-706. o.; „Békesség néktek!” c. fejezet, 707-713. o.

Ma sokan nem hisznek olyasmiben, mint például Jézus feltámadása. A történelmi bizonyíték azonban olyan nyomós, hogy még a feltámadás valóságát tagadóknak is el kell ismerni: sokan elhitték, hogy látták a feltámadott Jézust. Tehát a feltámadással szembeni érvelés nagyrészt abból áll, hogy megkísérlik magyarázni, miért hihette ennyi ember azt, hogy látta a feltámadott Krisztust. Némelyek szerint a tanítványok csak hallucináltak, csupán képzelték, hogy Jézust látták. Mások szerint Jézus nem is halt meg, hanem csak elájult, aztán magához tért, miután levették a keresztről. Amikor pedig a tanítványok újból látták, csak azt hitték, hogy a halottaiból támadt fel. Még olyasmit is állítottak, akár hisszük, akár nem, hogy Jézusnak volt egy ikertestvére, akit a tanítványok a feltámadott Krisztusnak hittek. Más szóval Krisztus feltámadásának történelmi bizonyítéka olyan erős, hogy az emberek efféle érveket koholnak megcáfolására. A feltámadás rendkívül fontos, nem lephet meg tehát, hogy mennyi jó okunk van hinni benne! „Azt a hangot, amely a keresztről ezt kiáltotta: »Elvégeztetett!« (Jn 19:30) a halottak is meghallották. Ez a hang átütötte a sírok falait és megparancsolta az alvóknak, hogy keljenek fel. Így lesz majd, mikor Krisztus hangja felharsan az égből. Ez a hang behatol majd a sírokba, kinyitja a sírboltokat és a Krisztusban meghaltak feltámadnak. Üdvözítőnk feltámadásakor csak néhány sír tárult fel. Második eljövetelekor azonban minden drága halottunk meghallja majd az Ő hangját és előjönnek a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd az Ő egyházát is, és megdicsőíti azt vele, minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adatott, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 694. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

A vallási vezetők azért őriztették a sírt katonákkal, nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét. Később fizettek az őröknek, hogy azt mondják: a tanítványok ellopták a testet. Hogyan bizonyítja ez a beszámoló is, hogy Krisztus sírja valóban üres volt? Miért annyira fontos a keresztények számára az üres sír?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: