Olvassuk el Jn 11:1-44 szakaszát! Lázár betegsége és halála hogyan „dicsőítette meg” Jézust (Jn 11:4)?

A halálról szólva Jézus itt is az alvás metaforáját használja: „Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt” (Jn 11:11). Az emberek azt hitték, szó szerint alvásra gondolt (Jn 11:11-13), ekkor Ő világosan elmondta, hogy úgy értette: „Lázár meghalt” (Jn 11:12-14, ÚRK). A férfi már négy napja halott volt, mire Jézus Betániába érkezett, a teste oszlásnak indult (Jn 11:17, 39). Ennyi idő elteltével a test már bomlani kezd, szaga is van, tehát Lázár vitathatatlanul halott volt.

Így amikor Jézus kijelentette Mártának: „Feltámad a te testvéred” (Jn 11:23), Márta kifejezte hitét a végső feltámadásban. Jézus azonban ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él; És aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt” (Jn 11:25-26)? Később még hozzáfűzte: „Nemde megmondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod majd Isten dicsőségét” (Jn 11:40, ÚRK)? Márta hitt és meg is látta Isten dicsőségét testvére feltámadásakor.

A Bibliában az áll, hogy Isten a szavával teremtett életet (1Móz 1:20-30; Zsolt 33:6), és a szavával újjá is képes teremteni azt, amint Lázár esetében történt. Egy rövid imádság után Jézus így szólt: „Lázár, jöjj ki” (Jn 11:43)! A körülötte álló emberek ott és akkor meglátták Isten életadó hatalmának bizonyítékát, azt az erőt, ami szavával életre hívta a világunkat és ami az idők végén felkelti a halottakat, feltámasztja őket.

Lázár feltámasztásával Jézus bizonyította, hogy képes legyőzni a halált. Mi lehetne ennél nagyobb megnyilvánulása Isten dicsőségének számunkra, akik elkerülhetetlenül a halálba tartunk?

Olvassuk el Jn 11:25-26 verseit! Az egyik sorban Jézus a hívők haláláról beszél, a következőben pedig kijelenti, hogy soha nem halnak meg. Mire tanít itt Jézus? Miért különösen fontos világosan látni, hogy a halál öntudatlan alvás, ha ezt meg akarjuk érteni? Jézus szavai miért keltenek erős reményt bennünk, akik a sír felé tartunk?