„A HALOTTAK SEMMIT NEM TUDNAK”

Mit árulnak el Jób 3:11-13, Zsolt 115:17, 146:4 és Préd 9:7, 12 versei a halottak állapotáról?

Néhány bibliakommentár írójának az érvelése szerint költői a nyelvezete ezeknek a szakaszoknak (Jób 3:11-13; Zsolt 115:17; 146:4; Préd 9:7, 12), ezért nem alkalmasak a holtak állapotának meghatározására. Igaz, hogy a versek lehetnek homályosak, könnyen félreérthetők, ez azonban nem vonatkozik az utalt szakaszokra, amelyek egészen világosak, a bennük közölt elvek tökéletes összhangban állnak az Ószövetség tanításaival ebben a témában.

Jób könyve 3. fejezetében a sokat szenvedett pátriárka azon bánkódik, hogy megszületett. (Sötétebb pillanatokban ugyan ki ne kívánta volna, hogy bárcsak meg se született volna?) Jób úgy fogalmaz, hogy ha születésekor meghalt volna, akkor aludna és nyugalma lenne (Jób 3:11, 13). A 115. zsoltár rámutat, hogy a halottak a csendesség helyén vannak: „Nem a meghaltak dicsérik az Urat” (17. vers). Ez aligha hangzik úgy, mintha a hűséges (és hálás) halottak a mennyben imádnák Istent. A 146. zsoltár szerint a halállal megszűnik az ember agyi tevékenysége: „Eltávozik a lelke, visszatér a földbe, és még aznap semmivé lesznek tervei” (4. vers, ÚRK). A halál pillanatának tökéletes bemutatását látjuk ebben a bibliai versben.

A prédikátor könyve 9. fejezete még hozzáteszi, hogy „a halottak semmit nem tudnak” (7. vers), a sírban „nem lesz cselekvés, megfontolás, tudás és bölcsesség” (12. vers, ÚRK). Ezek a kijelentések megerősítik a Biblia tanítását, miszerint a halottak nincsenek öntudatuknál. Ne rémítse meg a keresztényeket az a bibliai tanítás, hogy a halál öntudatlan állapot! Először is, akik üdvösség nélkül halnak meg, nem örökké égő pokolba kerülnek és nem is a purgatóriumba egy bizonyos időre. Másodszor pedig hatalmas jutalom vár azokra, akik Krisztusban haltak meg. Nem csoda, hogy „A hívő emberek számára a halál csak egy röpke pillanat és nincs nagy jelentősége… A keresztények számára a halál csak elalvás, egy pillanatnyi csendesség és sötétség. A Krisztussal való élet Istenben elrejtett élet. »Mikor a Krisztus, a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ővele együtt, megjelentek dicsőségben« (Kol 3:4)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 694. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: