Az idők során hányféleképpen hangzott már el 1Móz 3:4 versének hazugsága?

Ez a hazugság különös erővel megnyilvánul abban is, hogy széles körben elterjedt a lélek halhatatlanságának hite. Sok ókori vallás és filozófia alapját képezte ez a gondolat. Az ősi Egyiptomban ezért alakult ki a mumifikálás gyakorlata, ill. a temetkezési építkezés, például a piramisok.

Ez a teória lett a görög filozófia egyik alappillére. Például Platón Az állam című könyvében Szókratész megkérdezi Glaukóntól: „Nem tudod, hogy a lelkünk halhatatlan, soha nem vész el?” Platón Phaidón című művében is hasonló módon érvel Szókratész, amikor azt mondja, hogy „a lélek halhatatlan, maradandó, valójában a Hadészban fog létezni.” E filozófiai elvek nagymértékben formálták a nyugati kultúrát, sőt az apostoli kor utáni kereszténységet is, ám az eredetük jóval korábbra mutat vissza: az Éden kertjében, magától Sátántól származnak.

Az édeni kísértés lényege az volt, hogy Sátán állította: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). Ezzel a nyomatékos kijelentéssel a saját szavát Istené fölé akarta helyezni.

A lélek halhatatlanságával ellentétben mit tanítanak a következő versek? Hogyan segíthetnek megcáfolni ezt a hazug állítást? Zsolt 115:17; Mt 10:28; Jn 5:28-29; 1Kor 15:51-58

A lélek természetes halhatatlanságának elmélete még a modern világban is fennmaradt. Könyvek, filmek, tévéprogramok folyamatosan erősítik azt a gondolatot, hogy amikor meghalunk, egyszerűen átmegyünk egy másik tudatos állapotba. Sajnos sok keresztény szószékről is hirdetik ezt a tévedést. Még a tudomány is bekapcsolódott. Az Egyesült Államokban működik egy alapítvány, egy technológiát próbálnak kifejleszteni, aminek a segítségével – az állításuk szerint – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal, akiket az anyagi léten túl élőknek hisznek. Elterjedt ez a tévedés, így egyáltalán nem lehet meglepő, hogy döntő szerepe lesz az emberiség történelmének végső eseményeiben.

A kultúránkban milyen különböző úton-módon jelentkezik ez a hazugság? Miért kell Isten Igéjére hagyatkoznunk, nem pedig arra, amit talán az érzékeink sugallnak?