TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Gecsemáné” c. fejezet, 590-601. o.; „Golgota” c. fejezet 649-665. o.

„Jézus háromszor mondta el ezt az imádságot. Emberi lénye háromszor riadt vissza ettől az utolsó, minden ténykedését megkoronázó áldozattól. Lélekben most az emberi nemzetség egész története még egyszer elvonul a világ Megváltójának szeme előtt. Látja, hogy a törvény megszegőinek el kell veszniük, ha magukra hagyja őket. Látja az emberek tehetetlenségét. Látja a bűn hatalmát. Az elkárhozott világ jajkiáltásai és panaszkodásai a szíve mélyéig hatolnak. Látja a világ fenyegető végzetét és meghozta döntését. Megmenti az embereket a kárhozattól, bármibe is kerül ez neki! Elfogadja vérrel való megkeresztelését, hogy általa a kárhozat felé tartó milliók örök életet nyerhessenek! Krisztus elhagyta mennyei otthonát, ahol csak tisztaság, boldogság és dicsőség honol, hogy megmentsen egy elveszett juhot, a bűn által elesetté lett világot. Krisztus nem tér el a küldetésétől. Ő szerzi meg az engesztelést az emberi nemzetségnek, amely a bűnben elesett. Imádsága most csak azt fejezi ki, hogy alárendelte magát sorsának, hogy nem hátrált meg feladata, küldetése teljesítése elől: »Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod« (Mt 26:42)” (i. m. 596. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hogyan segít az a tudat a saját szenvedéseink között, hogy Isten többet szenvedett Krisztus személyében, mint amit bárki kiállhatna? Mit a jelentősége számunkra Jézus szenvedésének? Milyen vigaszt találunk ebben? Gondoljunk Ellen G. White következő kijelentésére: „Minden bűn okozta szenvedés Isten bűntelen Fiának keblére hárult” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 114. o.)!

2) Beszéljük meg a csoportban, amit az e heti leckében tárgyaltunk Krisztus szenvedései kapcsán! Ő milyen tűzpróbákba került? Mennyiben hasonlítanak azok a mieinkre? Miben különböznek? Mit tanulhatunk abból, ahogyan a nehézségeket elviselte, ami segíthet nekünk a saját megpróbáltatásaink között?

3) Melyek a kedvenc ígéreteink a Bibliából, amelyekbe kapaszkodni szoktunk, ha bánat és fájdalom ér? Írjuk le, utaljunk rájuk és mutassuk meg egymásnak a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 3. negyedév

Krisztussal a tűzpróbában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: