A SZENVEDŐ ISTEN

Akár hozzá is szokhatunk a gondolathoz: szenvedni fogunk, amíg ezen a földön élünk, bukott teremtményekként ez a sorsunk. A Biblia sem ígér mást. Éppen ellenkezőleg…

Mit árulnak el a következő versek az adott témáról: ApCsel 14:22; Fil 1:29; 2Tim 3:12?

A szenvedéseink közepette két dolgot kell észben tartanunk.

Először is Krisztus, az Urunk jobban szenvedett, mint bármelyikünk valaha is. A „betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá” (Ézs 53:4) a kereszten. Mi csak a saját szenvedésünket ismerjük, Ő mindannyiunk helyett egyszerre szenvedett. Isten „bűnné tette értünk” (2Kor 5:21) Őt, aki bűntelen volt, és úgy szenvedett, ahogy azt mi bűnös teremtményként nem tudjuk felfogni.

Másodszor pedig emlékeznünk kell Krisztus szenvedésének következményeire, azaz arra, amit az Úr megígért nekünk az Ő tette révén.

Olvassuk el Jn 10:28, Róm 6:23, Tit 1:2 és 1Jn 2:25 verseit! Milyen ígéretet kaptunk?

Bármit is szenvedünk itt el, a miénk az örök élet ígérete Jézusnak köszönhetően, aki elhordozta bűneink büntetését. Az evangélium ajándéka, hogy most hit által tökéletesen állhatunk meg Jézusban. Azt az ígéretet kaptuk, hogy Krisztus tette, tökéletes élete és áldozatának teljessége miatt az itteni fájdalommal, csalódással és veszteséggel teli életünk nem több, mint egy pillanat, egy villanás, ami eltűnik, szemben az örökkévalósággal, ami ránk vár a bűn, szenvedés és halál nélküli új égen és földön. Isten mindezt megígérte és biztossá tette nekünk, egyedül Krisztus és az általa átvészelt tűzpróba által, hogy egy gyorsan közeledő napon „Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten” (Ézs 53:11, RÚF) láthasson majd minket.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 3. negyedév

Krisztussal a tűzpróbában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: