„majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok” (Mk 14:34, RÚF)!
Bármit is szenvedett el Jézus földi élete harminchárom éve során, meg sem közelítette azt, amivel a kereszt előtti utolsó óráiban kellett szembenéznie. Örök időktől fogva (Ef 1:1-4; 2Tim 1:8-9; Tit 1:1-2) tervben volt Jézus áldozata, amit a világ bűneiért kell meghoznia, és ekkor érkezett el annak az ideje.
Mit árulnak el a következő versek Krisztus szenvedéséről, amit a Gecsemáné kertjében élt át: Mt 26:39; Mk 14:33-36; Lk 22:41-44?
„Azután elment néhány lépésnyi távolságra, de nem olyan messzire, hogy ne láthatták és hallhatták volna Őt, és arcra borulva zuhant a földre. Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta Őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját.
Jézus helyzete most egészen más volt, különbözött azoktól a helyzetektől, amelyekbe eddig belekerült. Szenvedését legjobban a próféta szavaival írhatjuk le: »Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura!« (Zak 13:7). A bűnös ember helyetteseként szenvedett az isteni igazságszolgáltatás súlya alatt. Látta, hogy mit jelent ez az igazságszolgáltatás. Eddig közbenjáróként tevékenykedett másokért, most Ő vágyott arra, hogy legyen valaki, aki közbenjár érette” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 591-592. o.).
Időzzünk el annál, hogy mi történt Jézussal a Gecsemáné kertjében! Kezdett ránehezedni a világ bűnének a súlya. Próbáljuk elképzelni, hogy milyen lehetett! Sem azelőtt, sem azóta nem kellett embernek hasonlót átélnie! Mit árul ez el nekünk Isten irántunk való szeretetéről? Milyen reménységet találunk ebben magunkra nézve?
Letöltés |