„Feltámadott az Úr”

„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt” (Mt 28:6, RÚF).

„Mikor a hatalmas angyal szava elhangzott Krisztus sírjánál ezt mondván: »Atyád hív téged«, akkor az Üdvözítő előjött a sírból azzal az élettel, amely önmagában volt. Most igazolódtak Jézus szavai: »Én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt… Van hatalmam letenni azt és van hatalmam ismét felvenni azt« (Jn10:17-18). Most teljesedett be a prófécia is, amelyet a papoknak és a főembereknek mondott: »Rontsátok le a templomot és három nap alatt megépítem azt« (Jn 2:19).

József feltört sírboltja felett Krisztus győzedelmesen jelentette ki: »Én vagyok a feltámadás és az élet« (Jn 11:25). Ezeket a szavakat csak az Istenség mondhatta el. Minden teremtett lény Isten akaratából és hatalmából él. Mindnyájan függő viszonyban levő elfogadói az Istentől való életnek. A legmagasabb rangú szeráftól a legalázatosabb lelkes lényig mindenki az életnek ebből a forrásából töltődik meg élettel. Csak az, Aki Istennel egy, mondhatja el: van hatalmam, hogy letegyem az életemet, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem azt. Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit.

Krisztus feltámadt a halottak közül első gyümölcseként azoknak, akik elaludtak. Előképe volt a kévelengetésnek. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt… Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. »Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt« (1Thessz 4:14)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 692-693. o.).

2022. 3. negyedév

Krisztussal a tűzpróbában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: