TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „József Egyiptomban” c. fejezet, 172-180. o; „József és testvérei” c. fejezetből 181-191. o.

„A bezártság három napja keserű szomorúság ideje volt Jákób fiai számára. A múltbeli rossz dolgaikon gondolkoztak, főleg a Józseffel szembeni kegyetlenségükön. Tudták, hogy ha kémeknek ítélik őket és nem tudnak bizonyítékot hozni, amivel tisztáznák magukat, mindannyiukra halál vagy rabszolgaság vár. Nem hitték, hogy egyikük is képes lenne meggyőzni apjukat, bármennyire igyekeznének is, hogy elengedje velük Benjámint, miután – ahogy gondolta – József olyan szörnyű halált szenvedett. Eladták Józsefet rabszolgának, és most attól tartottak, hogy Isten büntetéseként a rabszolgaságot kell elszenvedniük. József tekintetbe vette, hogy apja és testvéreinek a családjai talán szenvednek az éhség miatt, és meggyőződött arról is, hogy bátyjai megbánták a vele szemben elkövetett kegyetlenségüket, semmiképpen nem tennék ugyanazt Benjáminnal, mint amit vele műveltek” (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 3. köt. 155-156. o.).

„József megnyugodott. Próbára tette a bátyjait, és látta bennük a bűneikből való igazi megtérés gyümölcseit” (i. m. 165. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszélgessünk a csütörtöki rész utolsó kérdéséről! Vajon József akkor is megbocsátott volna a testvéreinek, ha a dolgok nem alakulnak ilyen jól? Természetesen nem tudhatjuk biztosan, de az egész történet szerint mi utal arra a jellemében, ami magyarázza a jóindulatát?

2) Milyen szempontból láthatjuk Józsefben Krisztus és a vele történtek előképét?

3) József próbára tette a testvéreit. Hogyan próbál meg bennünket is Isten?

4) József testvéreit még hosszú évek után is bűntudat gyötörte amiatt, amit öccsükkel tettek. Mit mutat ez a bűntudat súlyával kapcsolatban? Megbocsáthatnak nekünk az emberek és Isten is, de hogyan tanulhatunk meg önmagunknak megbocsátani, még ha méltatlanok is vagyunk a bocsánatra?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 2. negyedév

Mózes első könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: