TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „József Egyiptomban” c. fejezet, 172-180. o.

„Józsefet és Dánielt zsenge életkorban, alighogy ifjúból férfivá serdültek, elszakították otthonuktól, és fogolyként vitték őket pogány országokba. Különösen József volt kitéve olyan kísértéseknek, amelyek a szerencse nagy változásaival jártak együtt. Atyjának házában gyengéden gondozott gyermek; Potifár házában rabszolga, majd bizalmasa és társa, ügyeinek intézője. A fáraó börtönében állami fogoly, igazságtalanul elítélve az igazolás reménye vagy a szabadon bocsátás kilátása nélkül; a nagy válság idején a nemzet vezetésére elhivatott férfi. Mi képesítette őt feddhetetlenségének megőrzésére?… Józsefet gyermekkorában tanították meg Isten szeretetére és félelmére. Atyjának sátrában, a szíriai csillagok alatt gyakran hallgatta meg a bétheli éjszakai látomás történetét, a mennyből földre érő létrának, a fel- és leszálló angyaloknak és annak történetét, aki mennyei trónjáról kijelentette magát Jákóbnak. Atyja elmondta neki a Jabbok melletti küzdelmének történetét, ahonnan dédelgetett bűneit feladva győztesként került ki és elnyerte az Isten fejedelme címet. Józsefnek, a pásztorfiúnak egyszerű, tiszta élete – mialatt atyjának nyáját őrizte – kedvezett testi és szellemi fejlődésének. Istennel való érintkezése által, a természet és a nagy igazságok tanulmányozása által, amelyek mint szent megbízatás szálltak apáról fiúra, szellemi erőt és szilárd elvhűséget szerzett. Életének válságos idejében, amikor azt a rettenetes utazást megtette gyermekségének otthonától Egyiptomba, a reá váró rabszolgaságba, és utoljára tekintett azokra a dombokra, amelyek elrejtették szemei elől rokonságának sátrait, József megemlékezett atyjának Istenéről. Visszaemlékezett a gyermekségében kapott tanításokra, és lelkét megremegtette az elhatározás, hogy hű marad atyjának Istenéhez és mindig úgy fog cselekedni, mint aki a menny Királyának alattvalója lett” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 49-50. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hasonlítsuk össze Józsefet Dániellel és Jézussal! Milyen közös pontokat találunk az életükben? Hogyan mutatkoztak meg jézusi tulajdonságok Józsefben és Dánielben egyaránt?

2) A csoportban beszéljük meg a csütörtöki tanulmány utolsó kérdését! Hogyan tanulhatunk meg bízni Istenben, még ha a dolgok végül nem is alakulnak olyan jól, mint József esetében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 2. negyedév

Mózes első könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: