JÁKÓB LÉTRÁJA

Amint Ézsau értesül róla, hogy Jákób megszerezte az atyai áldást, felméri, hogy testvére csaló módon kitúrta (1Móz 27:36), ezért meg akarja ölni (1Móz 27:42). Rebeka aggódik és igyekszik elejét venni a bűnténynek, ami mindkét fiára nézve végzetes volna (1Móz 27:45). Ezért Izsák támogatásával (1Móz 28:5) azt javasolja Jákóbnak, hogy meneküljön az ő családjához (1Móz 27:43). Útközben Jákób Istent látja álmában egy helyen, amit úgy nevez el, hogy Bétel, „Istennek háza” (1Móz 28:17). Egy fogadalmat tesz ott.

Vessük össze 1Móz 28:10-22 és 11:1-9 szakaszát! Bétel hogyan különbözik Bábeltől? Milyen tanulságot szűrhetünk le az Istennel való kapcsolatunkat illetően, ha Jákób bételi tapasztalatát szembeállítjuk a Bábelnél történtekkel?

Álmában Jákób különös létrát lát, ami Istenhez kötődik. A héber nácab ige a létrára vonatkozóan azt jelenti, hogy „felállítva” (1Móz 28:12), míg az Úr esetében az a fordítása, hogy „áll” (1Móz 28:13), mintha a létra és az Úr egy volna.

A létra a bábeli kísérlethez kapcsolódik, hogy felérjenek a mennybe. Hasonlóan a Bábel tornyához kötődő tervekhez, a létra felér „az ég kapujáig”. Bábel tornya az Istenhez való felérést célzó emberi próbálkozást jelképezi, a bételi létra viszont azt érzékelteti, hogy nem emberi erőből, hanem csak úgy juthatunk el Istenhez, ha Ő jön le hozzánk.

A „kő”, amire Jákób lehajtotta a fejét és ahol álmot látott, bét-’Él, azaz „Istennek háza” (1Móz 28:17 vö. 22. verssel) szimbólumává lesz, ami a templomra, a szentélyre, Istennek az emberiség megváltásáért folyó tevékenységére mutat.

Jákób azonban nem korlátozta lelki és misztikus dolgokra Isten iránti imádatának és a történtek miatti csodálatának kifejezését, hanem konkrét módon, láthatóan is reagálni akart. Elhatározta, hogy „tizedet” ad Istennek, nem mintha így próbálná elnyerni az áldását, hanem válaszként az Istentől már megkapott, kegyelmes ajándékára. Itt ismét találkozunk a tized fogalmával, már jóval Izrael népének felemelkedése előtt.

Olvassuk el újból 1Móz 28:22 versét! Mindannak „tizedét” odaígérte, amit Isten ad neki (1Móz 28:22). Milyen fontos tanulságot szűrhetünk le a tizeddel kapcsolatban Jákób szavaiból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 2. negyedév

Mózes első könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: