TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ábrahám kivételes próféta volt, akinek Isten elmondta a terveit (1Móz 18:17). Emberi szférájába belépve bizonyos mértékig megismertette vele a Fia áldozatán alapuló megváltási tervet.

„Izsák előképe volt Isten Fiának, aki áldozatot vállalt a világ bűneiért. Isten meg akarta értetni Ábrahámmal az ember megváltásának evangéliumát. Hogy ezt valóságossá tegye számára és a hitét is megpróbálja, szeretett fiának, Izsáknak a feláldozására kérte. Azt a célt szolgálta Ábrahám minden szívfájdalma és gyötrelme, amit a sötét és rettenetes megpróbáltatás alatt kiállt, hogy mélyen a gondolataiba vésődjön az elbukott ember megváltásáért hozott terv. Saját tapasztalatából kellett megértenie a végtelen Isten kimondhatatlan önmegtagadásának hatalmas voltát, amikor meghalni engedte saját Fiát, hogy az embert az örök pusztulástól megmentse. Nem lehetett volna nagyobb lelki gyötrelem Ábrahám számára annál, mint amit kiállt, amikor engedelmesen válaszolt a fia feláldozására szólító isteni parancsra” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 369. o.).

„Ábrahám megöregedett és a rövidesen bekövetkező halálára gondolt. Még egy feladata volt, biztosítani az ígéret teljesedését utódai számára. Isten Izsákot választotta ki, hogy kövesse atyját Isten törvényének megtartójaként és a választott nép atyjaként. De Izsáknak még nem volt felesége. Kánaán lakói bálványimádók voltak, és Isten megtiltotta, hogy házasságra lépjen velük, tudva, hogy az ilyen házasság hitehagyáshoz vezet. A pátriárka féltette fiát a környezet rossz befolyásától… Ábrahámnak nagyon fontos volt, hogy kit választ fiának feleségül. Olyan nővel akarta összeházasítani, aki nem fordítja el Istentől.… Izsák, bízva atyja bölcsességében és szereteté­ben, örömmel hagyta rá ezt. Hitt abban is, hogy Isten fogja irányítani a választást” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 135. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszélgessünk arról, hogy Ábrahám kész lett volna feláldozni Izsákot. Próbáljuk meg elképzelni a hitét, ami a leírásból árad! Mi a lenyűgöző, ugyanakkor zavaró is a történetben?

2) Mi a helyzet a szabad akarattal? Szabad akarat nélkül miért nem volna semmi értelme a hitnek? A szabad akarat milyen példáit találjuk meg a Bibliában? Hogyan teljesül végül Isten akarata az emberek rossz döntései ellenére is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: