ISTEN MAJD GONDOSKODIK

Olvassuk el 1Móz 22:8, 14 és 18 verseit! Hogyan teljesítette Isten azt az ígéretét, hogy Ő gondoskodik a megoldásról? Mit rendelt ki?

Ábrahám érdekes választ adott Izsák kérdésére az áldozati állattal kapcsolatban: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról” (2Móz 22:8). A héber igei forma valójában úgy is érthető, hogy „Isten önmagát adja bárányként”. A „szerez”, „biztosít”, „ad” jelentéssel bíró ige (jir’eh lo) úgy jelenik itt meg, hogy „önmagát adja” jelentéssel is érthető.

Itt bepillantást nyerünk a megváltási terv lényegébe, vagyis abba, hogy maga az Úr szenved, Ő fizeti meg bűneink büntetését.

Olvassuk el Jn 1:1-3 és Róm 5:6-8 verseit! Mi történt a kereszten, aminek előképe volt ez az áldozat a Mórija hegyén? Hogyan világítanak rá erre ezek az igék?

Jóval a kereszt előtt, a Mórija hegyén „a szarvánál fogva a bozótban” fennakadt áldozati kos (1Móz 22:13, ÚRK) egyenesen Jézusra mutatott. Ő az, akit „láttak” itt, ahogyan Ábrahám később elmagyarázta: „A hegyen, ahol az ÚR látható volt” (1Móz 22:14, a szerző fordítása). Jézus is utalt Ábrahám prófétai kijelentésére, amikor ezt mondta: „Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült” (Jn 8:56, ÚRK).

„Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni hitét a paranccsal, hogy ölje meg fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 120. o.).

Az itt történtek mennyiben segítenek jobban megérteni a kereszt lényegét, azt, hogy Isten mit szenvedett értünk? Milyen válaszra késztessen ez bennünket?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: