1Mózes 16. fejezetének fényében mi a jelentősége annak, hogy Isten ígérete dacára Ábrám bement Hágárhoz? Milyen módon szimbolizál a két nő kétféle hozzáállást a hithez (Gal 4:21-31)?

Amikor Ábrám kétkedett (1Móz 15:2), Isten félreérthetetlenül biztosította arról, hogy lesz fia. Évekkel később azonban Ábrám még mindig gyermektelen volt. Hatalmas erejű volt Isten legutolsó próféciája, a későbbiekben mégis szertefoszlott Ábrám hite: már nem hitte, hogy valóban lehetne fia Sárától. Sára azt javasolta neki, mivel reménytelennek érezte a helyzetet, hogy az ókori Közel-Keleten bevett gyakorlathoz folyamodjon: béranya által vállaljon gyermeket, amire a szolgálólányát, Hágárt jelölte ki. A terv működött. Furcsamód az emberi stratégia eredményesebbnek tűnt az Isten ígéreteibe vetett hitnél. A Sára és Ábrahám viszonyát leíró szakaszban Ádám és Éva édenkerti története visszhangzik. A két szövegrészben számos közös motívum található (Évához hasonlóan Sára aktív, Ábrám pedig passzív, mint Ádám), egyaránt előfordulnak bennük bizonyos igék és kifejezések („hallgatott a szavára”, „vesz”, „ad”). A két történet közötti párhuzamok sejtetik, hogy Istennek nem tetszett, amit tettek. Pál apostol a cselekedetek és a kegyelem szembeállítására mutat rá ezzel a történettel (Gal 4:23-26). A két beszámolóban hasonló a végeredmény: az Isten akaratán kívül kerülő ember cselekedeteinek azonnali eredménye jövőbeli bajokhoz vezet. Figyeljünk fel arra, hogy Isten nincs jelen a cselekmények folyamatában. Sára beszél Istenről, de nem beszél vele, és az Úr sem szól egyikükhöz sem. Szembetűnő Isten távolléte, különösen az előző fejezetben való intenzív jelenlétéhez képest. Majd Isten megjelenik Hágárnak, de csak azután, hogy a nő elhagyja Ábrám táborát. Ez a váratlan megjelenés fellebbenti a fátylat arról, hogy Isten mindvégig jelen volt, még az emberi erőfeszítések ellenére is, hogy nála nélkül cselekedjenek. Az „ÚR angyala” (1Móz 16:7, ÚRK) cím gyakran az Úrra, JHVH-ra (lásd 1Móz 18:1, 13, 22) vonatkoztatva használatos. Ekkor Isten kezdeményez, kijelenti Hágárnak: fiút szül majd, Izmaelt, akinek a neve azt jelent, hogy Isten hall, meghallgat (1Móz 16:11). Érdekes módon a történetben végig visszhangzik a hallás, meghallgatás (sáma’) gondolata, attól fogva, amikor Ábrám „hallgatott” Sára szavára, engedett annak (1Móz 16:2) és azzal is fejeződik be.

Miért könnyű Ábrámhoz hasonlóan nekünk is hitetlenkedni?