Olvassuk el 1Móz 15:1-21 és Róm 4:3-4, 9, 22 verseit! Mit jelent hit által élni? Hogyan mutatkozik ez meg Ábrám történetében? Mi a jelentősége az áldozatnak, amit Isten Ábrámtól kért?

Ábrámot bántotta, hogy nem volt örököse (1Móz 15:1-3). Isten első válasza erre az volt, hogy lesz fia, „aki tőled fog származni” (1Móz 15:4, RÚF). Ugyanezt a nyelvezetet használja Nátán próféta is az eljövendő messiási királyra utalva (2Sám 7:12). Isten megerősítette Ábrámot, ő pedig „hitt az Úrnak” (1Móz 15:6), mert megértette, hogy Isten ígéretének teljesedése nem a saját igazságán múlik, hanem Istenén (1Móz 15:6; vö. Róm 4:5-6).

Rendkívüli gondolat, kiváltképp abban a kultúrában. Az ókori Egyiptom vallásában például az ítéletet úgy mérlegelték, hogy számba vették az ember igaz cselekedeteit az isteni igazságot képviselő Maat istennő igaz cselekedeteihez viszonyítva, röviden: ki kellett érdemelni az „üdvösséget”. Isten ezután áldozat bemutatására kéri Ábrámot, ami alapvetően Krisztusnak a bűneinkért vállalt áldozatára mutat. Az emberek kegyelemből üdvözülnek, ami Isten igazságának ajándéka, ezt jelképezték az áldozatok. Ez a bizonyos ceremónia azonban konkrét jelentőséggel bírt Ábrámra nézve. A ragadozó madarak rászálltak az áldozati állatokra (1Móz 15:9-11), ami azt jelentette, hogy Ábrám utódai „négyszáz esztendeig” (1Móz 15:13) vagy négy nemzedék idején (1Móz 15:16) rabszolgasorban lesznek. A leszármazottainak majd csak a negyedik nemzedéke „tér vissza ide” (1Móz 15:16, ÚRK). Az áldozati szertartás utolsó jelenete drámai: „tüzes fáklya ment át a húsdarabok között” (1Móz 15:17, ÚRK). Ez a rendkívüli csoda jelezte, hogy Isten kötelezettséget vállalt szövetségi ígérete teljesítésére, arra, hogy Ábrám utódainak adja azt a vidéket (1Móz 15:18).

Az ígéret földjének határai „Egyiptom folyójától fogva a nagy folyóig, az Eufráteszig” (1Móz 15:18, ÚRK) terjedtek, ami az Éden kertjének határaira emlékeztet (vö. 1Móz 2:13-14). Ez a prófécia tehát csupán a kivonulásnál és Izrael hazájánál többre terjed ki. Ábrahám utódai elfoglalják Kánaán országát, de a prófécia távoli horizontján felsejlik Isten népének végidei szabadulása, akik majd visszatérnek az Éden kertjébe.

Hogyan tanulhatunk meg egyedül Krisztusra és az Ő igazságára mint üdvösségünk egyetlen reményére összpontosítani? Mi történik, ha elkezdjük számba venni a saját jótetteinket?