SZOMBAT DÉLUTÁN
e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 12; 13; 14; Ézsaiás 36:6, 9; 48:20;
Jeremiás 2:18; Zsidók 7:1-10
„Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy” (Zsid 11:8, ÚRK).
Elérkeztünk Mózes első könyvének középső szakaszához (1Mózes 12-22. fejezet), ami Ábrahám útját tárgyalja attól kezdve, hogy Isten először felszólította: lek leka (menj; 1Móz 12:1, ÚRK). Ennek következtében hátrahagyta múltját, aztán pedig Isten második hívására – lek leka (menj; 1Móz 22:2) – a jövőjét (ami a fiában létezhetett) is kész lett volna elhagyni. Folyamatosan úton volt, vándorként élt, ezért is nevezték jövevénynek, azaz idegennek (1Móz 17:8).
Utazásai közben Ábrahám mintha légüres térben ragadt volna, múlt nélkül, amit elveszített és jövő nélkül, amit nem látott. A hitbeli útjának keretet képező két elhívás között hallja Isten megerősítő hangját: „Ne félj Ábrám” (1Móz 15:1). Istennek ez a három szava jelöli a pátriárka utazásának három szakaszát, amelyeket a 6., 7. és a 8. héten fogunk tanulmányozni.
Ábrahám a hit példájául szolgál (1Móz 15:6), a héber Szentírás a hit embereként emlékezik meg róla (Neh 9:7-8). Az Újszövetség őt említi legtöbbször az Ószövetségből, és ezen a héten kezdjük vizsgálni mindennek az okát.
Letöltés |