AZ ÖZÖNVÍZ VÉGE

1Móz 7:22-24 szakasza leírja, hogy a víz hatalmas erővel mindent beborított, „Eltörölt az Isten minden élőt” (1Móz 7:23, RÚF). „A víz százötven napig áradt a földön” (1Móz 7:24, RÚF). A teljes megsemmisülés és reménytelenség hátterén értendő az, hogy „Isten pedig megemlékezett…” (1Móz 8:1, ÚRK). Az özönvízről szóló szakasz közepén ez a kifejezés arra utal, hogy ez a központi üzenete az özönvíz történetének.

Mit jelent 1Móz 8:1 versében az, hogy Isten „megemlékezett Nóéról”?

A zákar (megemlékezik) ige azt jelenti, hogy Isten nem felejtette el, ami túlmutat a pusztán mentális gyakorlaton. „Isten megemlékezik” – bibliai értelemben ez azt jelenti, hogy teljesedik az ígérete, ami gyakran a megváltásra utal (lásd 1Móz 19:29). Az özönvíz vonatkozásában, amikor „Isten… megemlékezett… megszűnt az eső” (1Móz 8:1-2), Nóé pedig hamarosan elhagyhatta a bárkát (1Móz 8:16).

Nóé ugyan még nem kapott határozott utasítást a bárka elhagyására, de ő már megtette a kezdő lépést: próbaképpen kiküldött először egy hollót, majd egy galambot. Amikor már a galamb nem tért vissza, Nóé tudta, hogy „felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét, és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe” (1Móz 8:13, ÚRK).

Nóé viselkedése sok gyakorlati tanulsággal szolgál. Egyrészt arra tanít, hogy bízzunk Istenben, ha még nem is szólt közvetlenül, másrészt viszont a hit nem tagadja a gondolkodás és a próbálkozás értékét. A hit nem zárja ki azt, hogy kötelességünk gondolkodni, keresni és igyekeznünk kell meg­győződni a tanultak igazságáról. Nóé azonban csak akkor lépett ki a bárkából, amikor Isten végül azt mondta neki (1Móz 8:15-19). Vagyis noha tudta, hogy biztonsággal kimehet, továbbra is Istenre hagyatkozott, az Ő jelzésére várt, mielőtt kilépett volna, addig türelmesen várakozott a bárkában. „Amint Isten parancsára lépett be, külön parancsra várt, hogy kiléphessen. Végül egy angyal szállt alá a mennyből, kinyitotta a súlyos ajtót, és azt mondta a pátriárka családjának, hogy lépjenek ki a földre és vigyenek magukkal minden élőlényt” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 75-76. o.).

Olvassuk el 1Móz 8:1, 19:29 és Zsolt 106:4 verseit! Mit jelent az a kifejezés, hogy „Isten megemlékezik”? Mit jelent ez számunkra most, vagyis hogyan mutatta már be nekünk az Úr, hogy nem feledkezik el rólunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: