TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Énók Istennel járt” (1Móz 5:22, ÚRK, lásd még 22. vers) – ez az ismétlődő kifejezés az Istennel való közeli, napi kapcsolatot jelenti. Olyan különleges volt a viszonyuk, hogy „Isten magához vette” (1Móz 5:24, ÚRK). Még ha Ádám nemzetségi táblázatában egyedülálló is ez az utolsó kitétel, nem támasztja alá azt az elgondolást, hogy aki „Istennel jár”, az közvetlenül a Paradicsomba kerülne. Figyeljük meg, hogy Nóé is „Istennel járt” (1Móz 6:9, ÚRK), de meghalt, mint a többi ember, beleértve Ádámot és Matuzsálemet is. Arra is érdemes felfigyelni, hogy nincs indoklás erre a különös kegyelemre. „Énókh az igazság prédikátora lett. Elmondta az embereknek, amit Isten kinyilatkoztatott neki. Azok, akik félték Istent, felkeresték ezt a szent embert, hogy tanítsa őket és imádkozzon velük. Nyilvánosan is dolgozott, Isten üzenetét hirdette mindenkinek, aki meghallgatta intő szavait. Munkája nem korlátozódott a séthitákra. Azon a földön, ahova Kain próbált Isten színe elől elmenekülni, Isten prófétája feltárta azokat a csodálatos jeleneteket, amelyek elvonultak szeme előtt. »Ímé – mondta – eljött az Úr az Ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek« (Júd 14-15)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 58. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Miért ölte meg Kain a testvérét? Olvassuk el Elie Wiesel következő magyarázatát! „Miért tette ezt? Talán egyedül akart maradni, ő akart lenni az egyetlen gyermek, szülei halála után pedig az egyetlen férfi. Egyedül mint Isten és talán egyedül Isten helyében… Kain azért gyilkolt, hogy Isten legyen… Minden ember, aki Istennek tekinti magát, végül embereket gyilkol” (Elie Wiesel: Messengers of God: Biblical Portraits and Legends. New York, 1976, Random House, 58. o.). Mire kell figyelni, még ha nem is követünk el gyilkosságot, nehogy a kaini lelkület mutatkozzon meg bennünk?

2) Hasonlítsuk össze az özönvíz előtti emberek élettartamát (1Mózes 5. fejezet) a pátriárkákéval! Mivel magyarázható az emberi élet hosszának csökkenése? Miért áll ellentétben ez a rövidülés a mai darwinizmus feltételezéseivel?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: