Vessük össze Mt 10:38, Mk 8:34, Lk 14:27, Gal 2:20 és Zsid 13:10-14 verseit! Mit jelent az, hogy menjünk ki Jézushoz a táboron kívülre?

Az egész táborban a kapun kívüli rész volt a legtisztátalanabb. Az áldozati állatok tetemeit ott égették el (3Móz 4:12). A leprásokat is kizárták a táborból (3Móz 13:46), az istenkáromlókat és a bűnözőket szintén ott végezték ki (3Móz 24:10-16, 23; 1Kir 21:13; ApCsel 7:58). Ezek a szabályok azon alapultak, hogy Isten a táborban volt jelen. Ami tisztátalan volt, azt ki kellett onnan vetni, mert az Úr nem akart semmi tisztátalant vagy „rútságot” látni abban (4Móz 5:3; 5Móz 23:14). Jézus Jeruzsálemen kívül szenvedett a kereszten (Jn 19:17-20). Ez még inkább kiemeli, hogy milyen szégyen volt rajta (Zsid 12:2). Hivatalosan elítélték istenkáromlóként, Izrael emiatt elutasította Őt. A falakon kívül végezték ki (Mk 14:63-64; lásd 3Móz 24:11, 16). Úgy vetették ki a táboron kívülre, mintha „gyalázatos”, „tisztátalan”, „rút” lett volna (Zsid 12:2). Pál viszont arra bátorítja a hívőket, hogy kövessék Jézust a kapukon kívülre, és viseljék el a gyalázatot, amit Ő elszenvedett (Zsid 12:2; lásd 13:13). Mózes is ezt az utat járta, Egyiptom kincsei helyett vállalta „Krisztus gyalázatát” (Zsid 11:26). Különös módon A zsidókhoz írt levél arra utal, hogy Isten most a táboron kívül van. Ha követjük Jézust a táboron kívülre, ez nemcsak azt jelenti, hogy hordozzuk az „ő gyalázatát” vagy szégyenét, hanem „hozzᔠmegyünk (Zsid 13:13), ahogy azok az izraeliták is kimentek a táborból a pusztába, akik az Urat keresték, amikor az aranyborjú története után Mózes elvitte Isten sátrát a táborból (2Móz 33:7). Ez a történet arra enged következtetni, hogy amikor a nem hívők elutasítják Jézust, vele együtt Istent is elutasítják, ahogy azt Izrael tette az aranyborjú esetével (2Mózes 32-33. fejezetei). Tehát a szenvedés és a szégyen útja egyben az Úr felé vezető út is. Pál hívja az olvasóit, hogy kövessék Jézust, a hitük szerzőjét és beteljesítőjét (Zsid 12:2, RÚF). Ezzel tulajdonképpen arra utal, hogy úgy vegyék akkori szenvedésüket, mint egy pillanatnyi fegyelmezést, ami „az igazság békességes gyümölcsét hozza” (Zsid 12:11, HUNB). Megromlott várost vagy tábort hagynak maguk mögött azért az eljövendő városért, amit Isten épít (Zsid 11:10, 16; 13:14).

Mit jelent a számunkra „a táboron kívülre” követni Jézust? Melyek a Jézusba vetett hittel jellemezhető életnek azok a részei, amelyek „gyalázatot” vagy „szégyent” hozhatnak ránk a környezetünkben élők előtt?