TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet fogja követni. »Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait« (1Kor 4:5). Dániel kijelenti, hogy amikor »eljöve az Öregkorú«, »ítélet adaték a magasságos egek szenteinek« (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja A jelenések könyvé­ben: »Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.« »Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig« (Jel 20:4, 6). Erről mondta Pál, hogy »a szentek a világot ítélik meg« (1Kor 6:2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a gonoszok büntetését a cselekedeteik szerint; és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe.

Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: »Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni« (1Kor 6:3)? Júdás pedig kijelenti, hogy »az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta« (Júd 6)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 562-563. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit árul el Istenről az, hogy a szentek is részt vesznek a gonoszok feletti ítéletben (1Kor 6:3; Júd 6)? Mennyire lesz átlátható az, hogy milyen helyesen és igazságosan járt el a bűn és a gonoszság kérdésé­ben?

2) Olvassuk el 2Móz 32:32, Zsolt 56:9, 69:29, 139:16, Ézs 4:2, Dán 12:1, Mal 3:16, Lk 10:20, Jel 13:8 és 17:8 verseit, amelyek Isten mennyei könyveire utalnak. Mit jegyeztek fel ezekben? Miért van jelentősége annak is, hogy feljegyzi például a könnyeinket (Zsolt 56:9)? Ha Isten mindent tud, mi a célja ezeknek a könyveknek vagy jegyzőkönyveknek?

3) Vajon miért fontos, hogy érvelése végén A zsidókhoz írt levél Dániel próféta könyve 7. fejezetének ígéreteire utal? Miért jelentősek ezek a kapcsolati pontok Jézus mennyei szolgálatának összefüggésében? Mit tanít nekünk a 7. fejezet minden földi, bűnös dolog végéről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: