TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Hitben lettetek Krisztus tulajdonaivá, és hit által kell benne folyton növekednetek odaadás és elfogadás folytán. Mindent oda kell adnotok: szívet, akaratot, szolgálatot és saját éneteket is, hogy parancsait mindenkor teljesíthessétek. Hasonlóképpen kell mindent kapnotok: Krisztust mint az áldások összességét, hogy szívetekben maradjon és erősségetek, igazságotok és segítőtök legyen, hogy erőt adjon engedelmeskedni” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 52. o.)!

„Isten sohasem kívánja tőlünk, hogy valamit elhiggyünk, mielőtt elegendő bizonyítékot adna, amelyre hitünket alapozhatjuk. Számos bizonyság szól az értelmünkhöz Isten létezéséről, jelleméről és Igéjének igaz voltáról. Ám Isten a kételkedés lehetőségét nem távolította el. Mert hitünknek határozott bizonyítékokon és nem feltevéseken kell alapulnia. Azok, akik kételkedni akarnak, találnak alkalmat; viszont akik teljes szívből az igazságot keresik, számtalan bizonyítékot találnak hitük megszilárdítására.

Lehetetlen, hogy halandó ember az Örökkévaló jellemét vagy művét felfoghassa. Még a legélesebb elme és legképzettebb szellem előtt is titokzatosságba burkolózik szentsége. »Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthasz-é? Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg« (Jób 11:7-8)” (i. m. 78. o.)?

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Egy korai keresztény gondolkodó ezt írta: Credo ut intelligam, ami latinul annyit jelent, hogy „Hiszek, hogy megérthessem.” Zsid 11:3 verse azt mondja, hogy „hit által értjük meg…”. Mi a kapcsolat a hit és az értelem között? Miért előzi meg gyakran a hit a megértést? Miért kell tehát időnként hit alapján megközelíteni egyes dolgokat, mielőtt valójában megértenénk azokat?

2) A görög pistis szó egyszerre jelenti azt, hogy „hit” és „hűség”. Miért fontos mindkettő, ha meg akarjuk érteni a „hit által” élni kifejezés jelentését? Hogyan mutatták ki A zsidókhoz írt levél 11. fejezetének szereplői a hitük valóságát a hűségükkel? Hogyan tehetünk mi is ugyanígy?

3) A hit Isten ajándéka (Róm 12:3), de nekünk mi a szerepünk annak elfogadásában és megtartásában? Van egyáltalán bármilyen szerepünk benne?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: