JÉZUS, A HITÜNK SZERZŐJE ÉS BETELJESÍTŐJE

Olvassuk el Zsid 12:1-3 verseit! Mire szólítanak fel minket ezek a versek?

Jézus a csúcspontja a hitről szóló értekezésnek A zsidókhoz írt levél 12. fejezetében. Pál Krisztussal kezdte meg a levelét, aki „eljövendő” és „nem késik” (Zsid 10:37), és azzal fejezi be, hogy Ő a hitünk bevégzője (Zsid 12:2). Úgy utal Jézusra, mint a „hit szerzőjére és beteljesítőjére” (HUNB). Vagyis Ő az, aki lehetővé teszi a számunkra, hogy higgyünk. Ő a példaképünk, aki megtestesíti a hittel teljes életet. Krisztussal tökéletes kifejezésre jutott a hit.

Jézus a hitünk „szerzője” (avagy „fejedelme”) legalább három értelemben.

Először is, Ő az egyetlen, aki teljes mértékben végigfutotta a versenyt. Az előző fejezetben tárgyalt személyek még nem érték el a céljukat (Zsid 11:39-40). Viszont Jézus belépett Isten nyugalmába a mennyben és az Atya jobbján foglalt helyet. Mi a többiekkel egyetemben Jézussal fogunk uralkodni a mennyben (Jel 20:4).

Másodszor, igazából Krisztus hibátlan élete volt az, ami lehetővé tette mások számára, hogy részt vegyenek a versenyen (Zsid 10:5-14). Ha Jézus nem jött volna el, akkor bárki másnak hiábavaló lett volna részt venni rajta.

Végül pedig, Ő az oka annak, hogy van hitünk. Mivel egy Istennel, Ő fejezte ki irántunk az Atya hűségét. Isten sosem hagyott fel a megmentésünk munkálásával, ezért fogjuk végül megkapni a jutalmat, ha nem adjuk fel. Jézus türelemmel futott és hűséges maradt, még akkor is, amikor mi nem voltunk hűségesek (2Tim 2:13). A mi hitünk csupán válasz az Ő hűségére.

Végső soron Jézus azért a hitünk „beteljesítője”, mert tökéletesen bemutatja, hogyan kell lefutni a versenyt. Ő hogyan futott? Minden akadályt félretett, amikor mindenről lemondott értünk (Fil 2:5-8). Egyetlen egyszer sem követett el bűnt. Tántoríthatatlanul a jutalmon tartotta a szemét, ami pedig annak az öröme volt, hogy láthatja az emberiség megmentését a kegyelme által. Így eltűrt minden félreértést és bántalmazást, vállalva a kereszt gyalázatát (Zsid 12:2-3).

Most rajtunk a sor a versenyfutásban. Bár sosem érhetjük el azt saját erőből, amit Jézus tett, mégis látjuk tökéletes példáját, és így belé vetett hittel rajta tartjuk a szemünket (ahogyan azt mások is tették előttünk). Hitben haladunk tovább előre, bízva a nagy jutalom ígéretében.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: