„Krisztus mennybemenetele volt a jele annak, hogy követői elnyerik a megígért áldást. Erre várniuk kellett, mielőtt munkájukat elkezdhették. Miután Krisztus a mennyei kaput átlépte, angyalok imádata közepette megkoronázták. Amint ez a szertartás véget ért, a Szentlélek gazdagon áradt a tanítványokra, és Krisztus valóban megdicsőíttetett azzal a dicsőséggel, amellyel öröktől fogva rendelkezett Atyjánál. A Lélek pünkösdnapi kiárasztásával a menny azt üzente: a Megváltó ünnepélyes felkenetése megtörtént. Ígérete szerint elküldte követőire a mennyből a Szentlelket annak jeléül, hogy mint pap és király, átvett minden hatalmat mennyen és földön, és népének Felkentje lett…

Jézus nevét biztonsággal ejthették ki, hiszen legjobb barátjuk és idősebb testvérük volt. Szoros közösség jött létre Krisztussal, vele tartózkodtak mennyei helyeken. Milyen tüzes ékesszólással fejezték ki gondolataikat, amikor bizonyságot tettek róla” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 25. és 30. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A zsoltáros a következőt mondta: „Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt” (Zsolt 42:3, RÚF)? Hogyan vágyódhatunk mi is így Isten után? Ha most nem örülünk a közelségének, miközben dicsőítjük Őt és hitben a színe elé járulunk, akkor vajon a jövőben fogunk örülni neki? Mi minden indít bennünket örömmel az Úrhoz?

2) Egy, a hitet gúnyoló könyvben valaki egy robotot készített, ami az ember helyett képes hinni. Bár ez csak paródia volt, de mit tehetünk mi, nehogy úgy járjunk, mint Izrael a pusztában, amikor azt akarták, hogy közvetítő legyen közöttük és az Úr között? Hajlamosak vagyunk másokra hagyni a bibliatanulmányozást és a Szentírás gyöngyszemeinek a felkutatását. Vannak, akik azt gondolják, hogy Isten előtt többet számít másoknak az értük mondott imája, mint a sajátjuk. Miért fontos óvakodnunk ettől a lelki csapdától? Jézus által miért fordulhatunk Istenhez mi magunk, anélkül, hogy valaki más segítségére szorulnánk?

3) A zsidókhoz írt levél az üdvbizonyosságról szól. Mit tehetünk, nehogy az elbizakodottságot összetévesszük az üdvbizonyossággal?