MIÉRT VOLT SZÜKSÉG ÁLDOZATOKRA?

Zsid 9:15 verse elmagyarázza: Jézus áldozatának az volt a célja, hogy meghaljon „az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért” és így Isten népe elnyerje „az örökkévaló örökség ígéretét” (Zsid 9:15, RÚF).

Az ókori Közel-Keleten komolyan vették a két személy vagy nemzet között köttetett szövetségeket. Eskü alatt tettek egymásnak fogadalmat. Úgy tartották, hogy az istenek megbüntetik azokat, akik megszegik a szavukat. Ezeket a szövetségeket gyakran egy állat feláldozásával erősítették meg.

Például amikor az Úr szövetséget kötött Ábrahámmal, a szertartás részét képezte, hogy kettévágtak egy állatot (1Móz 15:6-21). A két fél ilyenkor elsétált a tetem darabjai között, azt érzékeltetve, hogy milyen sors vár a szövetség megszegőjére. Érdekes: csak Isten ment át az állat darabjai között, ami azt jelezte Ábrahámnak, hogy Ő nem szegi meg az ígéretét.

Vessük össze 1Móz 15:6-21 és Jer 34:8-22 szakaszait! Mit árulnak el ezek az igék a szövetségről?

Az Istennel kötött szövetség révén kaphatta Izrael örökségül az ígéret földjét. A szövetségnek azonban részét képezte egy sor parancsolat és az oltár vérrel való meghintése is. A vér hintése annak sorsát jelképezte, aki megszegi a szövetséget. Ezért mondja A zsidókhoz írt levél, hogy „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9:22).

Amikor Izrael megtörte a szövetséget, Isten fájdalmas dilemma előtt állt. A szövetség azoknak a halálát követelte, akik azt megszegték, az Úr viszont szerette a népét. Ha egyszerűen elnézi a tettüket vagy nem bünteti meg a szövetség áthágóit, akkor sosem lehetne megkövetelni a parancsolatok végrehajtását, a világ pedig káoszba fordulna.

Isten Fia viszont felajánlotta magát a Helyettesünkként. Értünk adta az életét, hogy mi elnyerhessük „az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid 9:15, 26; Róm 3:21-26). Azaz megőrzi törvénye szentségét, ugyanakkor a törvénysértők életét is megmenti. Ezt egyedül a kereszt által tudta elérni.

Miért központi jelentőségű az evangélium üzenetében a törvény?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: