AZ ÚJ SZÖVETSÉG IGÉNYE

Olvassuk el Zsid 7:11-19 szakaszát! Miért volt szükség az új szövetségre?

A zsidókhoz írt levél szerint új szövetség lépett életbe azzal, hogy Jézus a Melkisédek rendje szerinti pap lett. Az régi szövetség a lévita papság alapján állt (Zsid 7:11). A lévita papok közvetítettek Isten és Izrael között, a törvény pedig kizárt mindenki mást ebből a szolgálatból. Pál ezután arra a következtetésre jut, hogy a papság megváltozása az arra vonatkozó törvény, illetve a szövetség megváltozását is jelenti (Zsid 7:12, 18-19).

Az régi szövetséggel az volt a baj, hogy nem tehette tökéletessé az embert (Zsid 7:11). Pál itt a lévitai papságról és annak szolgálatáról beszél (áldozatok, ünnepek stb.). Az állatáldozatok nem biztosíthattak igazi, teljes tisztulást a bűntől, sem közvetlen utat Istenhez (Zsid 9:13-14; 10:1-4, 19-23).

Szükség volt az új szövetségre, ami nem jelenti azt, hogy Isten igazságtalanul járt volna el Izraellel a régi szövetség alapításával. Az volt a célja a léviták szolgálatával és a szentély rítusaival, hogy védje a népet a bálványimádástól és Jézus jövőbeli szolgálatára mutasson előre. A zsidókhoz írt levél hangsúlyozza, hogy az áldozatok csupán „a mennyei dolgok” árnyékai (Zsid 10:1, RÚF) voltak.

Az áldozatoknak azzal kellett segíteniük a népet, hogy Jézusra mutattak és „ama bárány” felé fordították a bizalmukat és a hitüket, „aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29, vö. Ézsaiás 53). Pál ezért mondja: a törvény „Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg” (Gal 3:24) és „a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására” (Róm 10:4, RÚF).

Más szóval még a jó és tökéletes Tízparancsolat sem képes üdvözíteni (Róm 3:20-28; 7:12-14). Az igazságosság tökéletes mércéjét mutatja meg, de igazzá nem tehet, ahogyan nem tűnnek el éveink ráncai sem attól, ha a tükörbe nézünk. A tökéletes megigazuláshoz Jézusra, a Helyettesünkre van szükségünk.

Miért nem menthet meg minket a törvény? Miért nem elég az, ha betartjuk az összes parancsolatot, még ha elég jól, akár hibátlanul is tennénk azt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: