„Krisztus figyel bennünket. Tud mindent a terheinkről, a ránk leselkedő veszélyekről és a nehézségeinkről, és mindig mellettünk érvel! Minden lélek szükségletéhez igazítja közbenjárását, ahogy azt Péter esetében is tette… Szószólónk az érveivel tanítja a megpróbált, megkísértett gyermekeit, hogy megerősödhessenek Sátán kísértéseivel szemben. Az ellenség minden lépését értelmezi. Ő rendezi az eseményeket” (Ellen G. White 90. levele, 1906. The SDA Bible Commentary. 7. köt. 931. o.).

„Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet… Ez a záloga annak, hogy Isten megtartja szavát. ťMert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészenŤ (Ézs 9:6). Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a mennybe helyezte. Az ťembernek FiaŤ az, akivel megosztja a világmindenség trónját. Az ťembernek FiaŤ az, akit ťcsodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelménekŤ (Ézs 9:6) hívnak. A VAGYOK az összekötő kapocs Isten és az emberiség között, és kezével mindkettőt átfogja. Ő, aki ťszent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztottŤ (Zsid 7:26), nem szégyell minket testvéreinek nevezni (lásd Zsid 2:11). Krisztusban egyesül a földi és a mennyei család. A megdicsőült Krisztus a mi testvérünk. Az emberiség magába zárja a mennyet, a Végtelen Szeretet pedig keblére öleli az emberiséget” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 17. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Az első idézetben ez áll: „[Jézus] mindig mellettünk érvel!” Mit jelent a számunkra ez az ígéret? Mit tanít ez nekünk Isten irántunk való szeretetéről! Miért olyan bátorító ez a gondolat? Miért van szükségünk arra, hogy valaki mellettünk érveljen?

2) A második idézetben a következő található: „Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el.” Mit jelent ez? Hogyan tapasztalhatjuk meg ezt a közelséget? Milyen vigaszt találhatunk ebben? Beszéljünk az osztályban ennek a közelségnek a tapasztalatáról! Hogyan segítenek ebben Krisztus „mellettünk szóló érvei”?