„EZEKBEN A VÉGSŐ IDŐKBEN”

Amint A zsidókhoz írt levél első bekezdéséből kitűnik, Pál hitte, hogy „a végső időkben” él. A Szentírás két külön kifejezéssel is utal a jövőre. A próféták az „utolsó napok” kifejezést használták, amikor általánosságban szóltak a jövőről (pl. 5Móz 4:30-31; Jer 23:20). Dániel próféta egy másik szófordulatot alkalmazott, ő a „végső időknek” nevezte a földi történelem utolsó napjait (Dán 8:17; 12:4).

Olvassuk el 4Móz 24:14-19 és Ézs 2:2-3 szakaszait! Mit ígért Isten, mit tesz majd a népéért „az utolsó időkben”?

Számos ószövetségi próféta jelentette már ki, hogy Isten „az utolsó időkben” olyan Királyt támaszt, aki elpusztítja a népe ellenségeit (pl. 4Móz 24:14-19) és Izraelhez vezeti majd a nemzeteket (pl. Ézs 2:2-3). Pál azt mondja, hogy ezek az ígéretek Jézusban teljesedtek be. Ő legyőzte Sátánt és magához hívja a népeket (Jn 12:32; Kol 2:15). Ebben az értelemben már elkezdődtek az „utolsó napok”, mert Jézus beteljesítette Isten ígéreteit.

Lelki elődeink hitben haltak meg, „távolról” figyelték az ígéreteket és örvendtek azoknak, de nem részesülhettek bennük. Mi viszont már láttuk, amint ezek beteljesedtek Jézusban.

Gondolkodjunk el egy pillanatra Isten ígéreteiről és Jézusról! Az Atya megígérte, hogy feltámasztja a gyermekeit (1Thessz 4:15-16). Az a nagyszerű hír, hogy Jézus feltámadásával már megkezdte a gyermekei feltámasztását (Mt 27:51-53; 1Kor 15:20). Az Atya új teremtést is ígért (Ézs 65:17). Azzal kezdi teljesíteni az ígéretét, hogy új lelki életet teremt bennünk (2Kor 5:17; Gal 6:15). Megfogadta, hogy megalapítja örök országát (Dán 2:44), amit úgy vezetett be, hogy megszabadított minket Sátán hatalmából és Jézust tette uralkodónkká (Mt 12:28-30; Lk 10:18-20). Ám ez csupán a kezdet, és amit az Atya megkezdett Jézus első eljövetelekor, azt be is fogja fejezni a másodikkal.

Nézzünk azokra az ígéretekre, amelyeket Isten már beteljesített a múltban! Hogyan segíthet ez bízni benne azokkal kapcsolatban, amelyek még nem teljesedtek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: