TARTSUNK ÖSSZE!

Mit tanácsolt az apostol az olvasóinak, mit tegyenek az adott helyzetben? Mit tanulhatunk meg A zsidókhoz írt levélből, ami a hasznunkra válhat? Elemezzük végig, Isten hogyan segített Illésnek kikeveredni a csüggedésből!

Olvassuk el 1Kir 19:5-18 részét! Mit tett az Úr azért, hogy megerősítse a szolgája, Illés hitét?

Azért lenyűgöző, ahogyan Isten Illéssel bánt a Kármel után, mert bemutatja, hogy milyen gyengéden gondoskodik azokról, bölcsen szolgálva nekik, akik nyomás alatt vannak és küszködnek a hitük visszaszerzéséért. Az Úr több mindent tett Illésért. Először is gondoskodott a fizikai szükségleteiről: ételt biztosított neki és engedte pihenni. Majd a barlangban finoman megfeddte: „Mit csinálsz itt Illés?” Segített neki alaposabban megérteni, Ő hogyan munkálkodik és teljesíti az ígéreteit. Isten nem volt sem a szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem egy halk és szelíd hangban. Ezek után feladatot bízott rá és bátorította a prófétát.

Olvassuk el Zsid 2:1, 3:12-13, 5:11–6:3 és 10:19-25 szakaszait! Mit tanácsolt Pál a hívőknek, mit tegyenek?

Az egész levélben számos útmutatást találunk, amit az apostol adott az olvasóinak, hogy segítsen nekik visszaszerezni kezdeti erejüket és hitüket. Az az egyik szempont, amit kihangsúlyoz, hogy gondoskodjanak a hittestvéreik fizikai szükségleteiről. Javasolja: legyenek vendégszeretők és látogassák meg azokat, akik börtönben vannak, vagyis viseljék gondjukat. Az apostol serkenti az olvasóit a nagylelkűségre és arra, hogy ne feledjék: Isten nem hagyja el őket (Zsid 13:1-6). Pál egyszerre intette, de bátorította is őket. Figyelmeztetett, hogy ne sodródjanak el fokozatosan (Zsid 2:1) és ne legyen „hitetlen gonosz” szívük (Zsid 3:12). Bátorította őket, hogy növekedjenek a hitük megértésében (Zsid 5:11–6:3). Megjegyezte azt is, hogy mennyire fontos rendszeresen részt venni a gyülekezeti találkozókon (Zsid 10:25). Összességében azt javasolta, hogy tartsanak össze, bátorítsák egymást szeretetre és jó cselekedetekre, ugyanakkor magasztalta Jézust és a mennyei szentélyben értük végzett szolgálatát (Zsid 8:1-2; 12:1-4).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: