TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Mikor dühösen kiáltották: »Avagy e kősziklából fakasszunk-é néktek vizet?« (4Móz 20:10), akkor tulajdonképpen Isten helyébe képzelték és Isten hatalmával ruházták fel magukat, holott mint embereknek csak emberi gyarlóságaik és szenvedélyeik voltak. Belefáradva a nép folytonos zúgolódásába és lázadozásába, Mózes szem elől tévesztette mindenható Segítőjét, és mivel az isteni erő nélkül cselekedett, ezért élettörténetét beárnyékolta az emberi gyöngeség. Az a férfi, aki munkájának befejezéséig tiszta, szilárd és önzetlen maradhatott volna, végül legyőzetett. Istent az egész gyülekezet előtt meggyalázta akkor, amikor fel kellett volna magasztalnia” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 384. o.).

„A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a »jó hegyen«, népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyrabecsült ember történetében” (i. m. 447. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mózest Isten feltámasztotta és nem sokkal a halála után a mennybe vitte, ami csodálatos. Ugyanakkor azonban (feltételezéseink szerint) szegény Mózes láthatja a rettenetes zűrzavart itt lent. Milyen jó, hogy a legtöbben azután támadunk majd fel, miután véget érnek a földi küzdelmek a második adventkor! Milyen szempontból mondható ez nagyobb áldásnak, mint amit Mózes tapasztalt?

2) Mózes halálának és későbbi feltámadásának története hogyan mutatja be, hogy noha az Újszövetség az Ószövetségen alapszik, de valóban továbbvezet annál, sok új világosságot ad?

3) Hogyan láthatjuk Mózes történetében nem a törvény cselekedetéből, hanem a hitből való megváltás és élet példáját? Természetesen ebben benne van az az epizód is, amikor haragjában rávágott a sziklára.

4) A csoportban beszélgessünk a végidei feltámadás ígéretéről! Miért foglal ez el központi helyet minden reménységünkben? Ha megbízunk Istenben, hogy képes feltámasztani a halálból, vajon nem bízhatnánk meg minden más téren is benne? Hiszen ha ezt képes megtenni, mi az, amit ne tehetne meg?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: