Mit ír Pál Gal 3:1-14 szakaszában, ami ma nekünk is sokat mond? Hogyan használja fel 5Móz 21:22-23 és 27:26 verseit?

Keresztény körökben sajnos általában azt próbálják igazolni ezzel a páli levéllel, hogy nem kell megtartani a törvényt, a Tízparancsolatot. Erre az érvre hivatkozva vetik el a negyedik parancsolatot, mintha annak az egynek a megtartása – szemben a többi kilencével – törvényeskedés volna – az, amivel itt foglalkozik Pál. Pál azonban nem a törvény ellen beszél, és a szakaszban semmi nincs, ami igazolná a szombat parancsolatának megszegését. A kulcs Gal 3:10 versében található: „a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak” (ÚRK), majd következik 5Móz 27:26 versének idézete. Nem a törvény betartása a kérdés, hanem az, ha valaki „a törvény cselekedeteiben” bízik, ami bűnös emberek számára igencsak problémás, sőt egyenesen lehetetlen dolog. Pál itt azt mondja, hogy nem a törvény cselekedetei révén üdvözülünk, hanem Krisztus értünk vállalt halála által, ami hit által tulajdoníttatik nekünk. Azt emeli ki, amit Krisztus tett értünk a kereszten. Érvelésében ismét visszautal Mózes ötödik könyvére, ekkor 5Móz 21:23 versére. Jézushoz hasonlóan Pál is kijelenti: „meg van írva”, ezzel az Ószövetség tekintélyére utal. Ezek után idéz egy olyan szövegből, amely szerint kivégezték azt, aki főbenjáró bűnt követett el, majd talán mások elrettentéséül felakasztották egy fára. Ezt viszont Pál annak szimbólumaként idézi, amit Krisztus értünk vállalt helyettes halálával: „átokkᔠlett értünk, a törvény átka, a halál nehezedett rá. Minden embernek ez lenne a sorsa a törvényszegés miatt. Az evangélium jó híre viszont az, hogy az átkot, ami bennünket sújtana, Ő vette magára a kereszten, „hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által” (Gal 3:14).

Vagy ahogy Ellen White írja: „Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától és hozhatta ismét összhangba a mennyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét – a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 37. o.).

Gondoljunk bele, mi várna ránk, ha az általunk elkövetett rossz dolgok jogos büntetése sújtana! Krisztus azonban magára vállalta vétkeink büntetését, hogy nekünk ne kelljen elszenvedni azt. Milyen reakciót váltson ki belőlünk tehát az áldozata?