A TÖRVÉNYKÖNYV

Jósiás mindössze nyolcéves volt, amikor Júdában trónra lépett és harmincegy évig uralkodott (Kr. e. 640-609), amíg meg nem halt a csatatéren. Uralma tizennyolcadik évében történt valami, ami megváltoztatta Isten népé­nek történelmét, legalábbis egy időre.

Olvassuk el 2Királyok 22. fejezetét! Mi a tanulsága ennek az esetnek?

A teológusok már régen arra a következtetésre jutottak, hogy „a törvénykönyv” (2Kir 22:8) nem más, mint Mózes ötödik könyve, ami azelőtt hosszú időre elveszett.

„Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem volt igazán tudatában, hogy Isten ilyen világosan tárta Izráel elé »az életet és a halált, az áldást és az átkot« (5Móz 30:19)… Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy kész mindent megtenni azok megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Amiként munkálta az egyiptomi szolgaságból való megszabadításukat, oly hatalmasan munkálja majd letelepedésüket az ígéret földjén, s a föld népeinek fejévé teszi őket” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 247-248. o.).

A következő fejezet egészében azt látjuk, hogy Jósiás király milyen komolyan igyekezett „az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni” (2Kir 23:3). A reformáció kiterjedt arra is, hogy megtisztította az országot minden utálatosságtól, „amelyek meg vannak írva a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált meg az ÚR házában” (2Kir 23:24, ÚRK).

Mózes ötödik könyve tele van intésekkel és figyelmeztetésekkel, hogy a zsidók ne kövessék a környező népek szokásait. Azt mutatják Jósiás rendelkezései és tettei, köztük a samáriai, bizonyára bálványimádó papok kivégeztetése (2Kir 23:20), hogy milyen messze eltért Isten népe a rájuk bízott igazságtól. Ahelyett, hogy megmaradtak volna szent népnek, amilyennek lenniük kellett volna, a világhoz hasonultak, miközben gyakran úgy képzelték: Rendben van az Úrral való kapcsolatunk. Milyen veszélyes önbecsapás!

Mi mindentől kellene alaposan megtisztítanunk az otthonunkat vagy akár egyházi intézményeinket, hogy valóban teljes szívünkkel-lelkünkkel szolgáljuk az Urat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: