Az Újszövetségben természetesen mindenütt találkozunk a bűnbánat gondolatával. Keresztelő János is azzal kezdte a szolgálatát, hogy megtérésre szólított.

Hogyan jelenik meg Mt 3:1-8 szakaszában is a „visszatérés” témája? Keresztelő János szavaiban hogyan tükröződik az, amit Mózes ötödik könyvében olvastunk? Miért volt ez az üzenet olyan fontos a farizeusok és a sadduceusok számára?

Jézus is megtérésre szólította az embereket már a szolgálata elején.

Olvassuk el Mk 1:15 versét! Mit mond itt Jézus? Miért kapcsolja össze a megtérést az evangéliummal?

Akár azt nézzük, amit Keresztelő János kifejezetten a vallási vezetőknek mondott, akár azt, amit Jézus az egész népnek tanított, a gondolat ugyanaz. Bűnösök vagyunk, Krisztus pedig azért jött, hogy megmentse a bűnösöket, nekünk azonban meg kell térni a bűneinkből. A bűnbánat része, hogy az ember elfordul régi, bűnös útjától, legyen akár egy visszeeső, akár megbotló hűséges keresztény, akár új hívő. Be kell ismernünk bűnösségünket, ki kell fejeznünk, hogy bánjuk a bűneinket (nem csak a következményeit), tudatos döntést kell hoznunk arról, hogy elszakadunk azoktól, és teljes egészében Jézus érdemeire hagyatkozva hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára (lásd 5Móz 15:5).

Némely teológus úgy látja, hogy a bűnbánatnak a Mózes ötödik könyvében kifejezett gondolata visszhangzik az Újszövetségben. Például amikor Péter a nép szemére hányja, hogy keresztre feszítették Jézust, „mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak” (ApCsel 2:37, RÚF)? Vagyis elszomorodtak, rádöbbenve a bűnükre (szíven találták őket, „szívükben megkeseredtek” [KAR]), és tudni akarták, mit kell tenniük, hogy helyreálljon a kapcsolatuk Istennel, aki ellen vétettek.

Vajon nem ugyanez a helyzet mindannyiunkkal? Bűnösök vagyunk, vétettünk Isten ellen.

Mit válaszolt Péter a kérdésükre ApCsel 2:38 versében? Hogyan mutatkozik meg ebben a történetben is az igazi megtérés mögött meghúzódó elv?