AZ ÉLET FÁJA

Egyikünk sem kérte, hogy ide kerüljünk, nem igaz? Nem választottuk az életet, sem azt, hogy hol és mikor jöjjünk világra, kik legyenek a szüleink.

Ugyanígy volt ez Ádámmal és Évával is. Ők sem döntöttek arról, hogy Isten megteremtse őket, mint ahogyan a falevelek, a sziklák és a hegyek sem. Emberként nemcsak létezünk (a szikla is létezik), nemcsak élünk (az amőbák is élnek), hanem Isten képére teremtett, értelmes, szabad lényekként élhetünk.

Azt sem mi döntöttük el, hogy Isten képére teremtett, értelmes, szabad emberként jövünk a világra. Az Úr azonban felajánlja nekünk, hogy életben maradhatunk, vagyis választhatjuk az életet, az örök életet az Úrban. Ez pedig Jézus és a kereszthalála miatt lehetséges.

Olvassuk el 1Móz 2:8-9, 15-17 és 3:22-23 verseit! Milyen két lehetőséget ajánlott fel Isten Ádámnak az élettel kapcsolatban?

„Az Éden közepén volt az élet fája, amely életadó gyümölcsöt termett. Az engedelmes Ádám előtt mindig nyitva állt volna az út ehhez a fához, és Ádám örökké élt volna. Amikor azonban vétkezett, halandó lett, és Isten elzárta az élet fájától. Isten ítélete: »Por vagy te, s ismét porrá leszesz«, az élet teljes megsemmisülését jelenti” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 458. o.).

A Biblia tehát a kezdet kezdetétől csupán két lehetőséget tár elénk: vagy örök élet, amit Isten eredetileg tervezett nekünk, vagy örök halál, ami bizonyos értelemben egyszerűen csak visszatérés a semmibe, ahonnan jöttünk.

Érdekes az is, hogy „az élet fája”, ami a Szentírás szerint halhatatlanságot biztosít, először a Biblia első könyvében jelenik meg, majd pedig az utolsó könyvben látjuk újra. Olvassuk el Jel 2:7 és 22:2, 14 verseit! Ennek feltehetőleg az az üzenete, hogy Isten eredeti terve szerint hozzáfértünk volna az élet fájához, de a bűn miatt elveszítettük ezt a lehetőséget. Majd pedig végül, amikor Isten egyszer és mindenkorra, teljesen lerendezi a bűn problémáját, Jézusnak és a megváltási tervnek köszönhetően odamehetnek az élet fájához a megváltottak, akik az életet választották, ahogyan Isten kezdettől fogva akarta.

Gondolkodjunk azon, hogyan választjuk a napi döntéseinkkel vagy az életet, vagy a halált!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: