TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Elképzelni is nehéz, hogy még a legjobb időkben is, mint amilyen Dávid és Salamon uralkodása volt, amikor Izrael népe Isten megannyi áldását élvezte, elnyomták a soraik között lévő szegényeket, gyámoltalanokat, kivetetteket!

„Mivel eltiporjátok a szegényt, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építetek házakat, nem laktok majd bennük; és bár gyönyörűséges szőlőket ültettek, de nem isztok annak a borából. Mert tudom, hogy sok a bűnötök, és nagyok a vétkeitek! Az igazak nyomorgatói és váltságdíjszedők vagytok, és elnyomjátok a szegényt a kapuban” (Ám 5:11-12, ÚRK).

„Az ÚR ítéletre hívja népe véneit és fejedelmeit: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rabolt holmi van házaitokban” (Ézs 3:15, ÚRK).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Izraelnek emlékezni kellett arra, hogy „jövevények” voltak Egyiptomban. Ez volt az egyik oka annak, hogy úgy kellett bánniuk az idegenekkel és számkivetettekkel, mint amilyen bánásmódra ők vágytak nehéz helyzetükben. Hogyan kapcsolódik ez az evangéliumhoz, ahhoz a gondolathoz, hogy Jézus a vére árán szabadított meg bennünket a bűn szolgaságából? Hogyan bánjunk másokkal, különösen a közöttünk élő gyámoltalanokkal, ha gondolunk Jézus értünk vállalt tettére?

2) Gondolkodjunk el a következőn: imádhatjuk Istent a megfelelő napon, ismerhetjük az igazságot a halálról, a pokolról, a fenevad bélyegéről stb., ami mind fontos. Viszont mi az értelme mindennek, ha durván bánunk az emberekkel, vagy elnyomjuk a gyengéket a soraink között, vagy nem szolgáltatunk igazságot, amikor meg kellene ítélnünk egy bizonyos helyzetet? Miért kell különösen vigyáznunk, ismerve a bibliai igazságot, nehogy azt gondoljuk: Isten csak az igazság ismeretét kívánja meg tőlünk? Miért válhat ez veszélyes csapdává a számunkra?

3) Mi a hitünk szerepe abban, hogy tiszteletben tartjuk-e az „emberi jogokat”?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: