Szeresd az Urat, a te Istenedet!

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 4:37; 6:4-5; 10:12; 11:1;

Márk 12:28-30; Efezus 2:1-10; Jelenések 14:6-7

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6:5).

A zsidó nép egyik legfontosabb imádsága Mózes ötödik könyvének 6. fejezetében van. A héber szöveg első szava alapján úgy nevezik, hogy „Sema”. A szó a „sáma” igéből ered, ami azt jelenti, hogy meghallgat, sőt engedelmeskedik. Újból és újból előfordul, nemcsak Mózes ötödik könyvében, hanem az egész Ószövetségben.

Az imádság első sora így hangzik: Sema Jiseráél Ádonáj Elóhenu Ádonáj ehád. Ez azt jelenti, hogy „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr” (5Móz 6:4)! Amikor a zsidók ezt imádkozzák, többnyire eltakarják a szemüket, hogy a gondolatukat semmi ne terelje el Istenről. Az imádság első sorát úgy értelmezik, mint ami az egyistenhitet erősíti meg: Ádonáj Elóhenu – „az Úr, a mi Istenünk”, Izrael egyedül neki tartozik hűséggel, más „istennek” nem.

Ez a sor része Mózes első beszédének, amit Izrael népének mondott az ígéret földjére való bevonulás előtt. Ezek után következik az igazság erőtlejes kijelentése, ami ma is éppen annyira meghatározó, mint akkor volt.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: