Bevezetés Mózes ötödik könyvéhez

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-7; 12:1-3; 2Mózes 19:4-8;

Ézsaiás 14:12-14; Ezékiel 28:12-17;

Apostolok cselekedetei 7:20-36

„Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet” (1Jn 4:8).

Mózes ötödik könyve természetesen nem légüres térben keletkezett, hanem mint ahogy az életben mindennek, vannak bizonyos összefüggései, amelyeknek a szerepe fontos a könyv jelentésének és céljának megértésében.

Számos történelmi előzmény magyarázza a körülményeket, de nem csupán Mózes ötödik könyve hátterét, hanem azt a világot és környezetet is, amelyben megszületett. Nehezen volna érthető például az ablaktörlőlapát célja és funkciója, ha nem kötnénk össze az autóval, és hasonlóképpen nehéz lenne Mózes ötödik könyvét is megérteni, kiváltképp mostani témánk (Mózes ötödik könyve és a jelenvaló igazság) fényében, ha különválasztva vizsgálnánk a keletkezésének körülményeitől.

Valaki három nap alatt elolvasta Lev Tolsztojtól az ezerötszáz oldalnyi Háború és békét, és amikor megkérdezték tőle, miről szól, azt felelte, hogy Oroszországról.

Mintha mi is hasonlót tennénk, amikor egyetlen heti tanulmányban össze akarjuk foglalni a Mózes ötödik könyvét megelőző történelem évezredeit. Viszont a főbb pontokra összpontosítva látni fogjuk az összefüggéseket, amelyek a leginkább szükségesek a „jelenvaló igazságban” oly gazdag bibliai könyv megértéséhez...


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: