Amit én tudok Rólad, még nagyon kevés:
terített asztalodon csak morzsa-szedegetés,
szabad szemmel a déli napba nézés,
s titkaid erdőjében ösvénykeresés.
Amit én tudok Terólad, nagyon kevés.
Még nem hit-alap… Hajszált eresztő gyökér,
ami, ha majd megszentelt talajodba ér,
akaratod szerint nő, lombosodik, él.
És akkor…, ha megértem, élem igédet,
rügybe fakasztod gyermeki hitemet,
s harmatként szórod rá békességedet.
Mindezt – kegyelemből… Mert szeretsz engemet.
Hajolj le hát hozzám, nyisd ki szirmaimat,
hogy be tudjam fogadni áldásaidat;
ne csak kérjem, értsem is meg csodáidat,
s a legnagyobbat, hogy hallod imáimat!