A HARAGOS, NYUGTALAN MISSZIONÁRIUS

Sajnos Jónás története nem ér véget a 3. fejezettel.

Olvassuk el Jónás próféta könyve 4. fejezetét! Mi volt a baja Jónásnak? Mit tanulhatunk meg ennek a jellemhibás szereplőnek a történetéből?

A 4. fejezet azzal kezdődik, hogy Jónás mérges Istenre a külmissziós tevékenységének sikere miatt. Attól tartott, hogy bolondnak fogják nézni. Az Úr viszont vette a fáradságot, hogy érveljen a hisztis kisgyerekként viselkedő prófétájával.

Itt a bizonyítéka annak, hogy Isten igaz követőinek – még a prófétáknak is – fejlődni kell, le kell győzniük bizonyos dolgokat.

„Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 170. o.).

Elképesztő, hogy Isten milyen türelmes a prófétájával! Úgy tűnik, ragaszkodott ahhoz, hogy Jónást fogja használni. Amikor a próféta elmenekült, az Úr vihart támasztott és elküldte a halat, hogy visszahozza. Jónás ellenkezésekor pedig érvelni kezdett vele, hogy változtasson rossz hozzáállásán. „Igazad van-e, hogy haragszol?” (Jón 4:4; RÚF) – kérdezte tőle.

Olvassuk el Lk 9:51-56 szakaszát! Mennyiben állítható párhuzamba ez az eset Jónás történetével?

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), avagy ahogy Jón 4:11 versében mondja Isten: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott van az a sok állat is” (RÚF)! Mennyire hálásak lehetünk, hogy Isten a Bíró, aki megítéli az emberek szívét, elméjét és szándékait, és nem mi vagyunk azok!

Hogyan tanulhatunk mi is olyan együttérzést és türelmet, mint ami Istent jellemzi, vagy legalábbis hogyan tükrözhetjük azt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: